Valóra vált a Batmobil

Valóra vált a Batmobil

Valóra vált a Batmobil

autó

3 perc

A titkokba burkolózó Faraday Future autógyártó a CES 2016 kiállításon mutatta be első járművének prototípusát. Az autó elektromos meghajtású és pilóta nélküli vezetésre is képes.

Las Vegasban, a Consumer Electronics Show-n (CES) mutatkozott be a Tesla autógyártó első igazi konkurense az elektromos autók piacán. A Faraday Future startup futurisztikus, leginkább a Batmobil és egy Forma 1-es kocsi keverékének tűnő modellel, az FFZERO01-gyel debütált.

Az autó mind a négy kereke külön elektromos meghajtású, együtt több mint 1000 lóerőt biztosítanak. Három másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 320 km/h. A sofőr a padlóhoz képest 45 fokos szögben ül, a kormánykerék pedig a versenyautókat idézi.

Moduláris autóépítés

Azonban nem egy fölöslegesen erős közúti autó megálmodása az, ami miatt a Faraday Future-re érdemes odafigyelni. Az okostelefonok piacán néhány éve egy videó foglalkoztatta a gyártókat, amelyben egy moduláris eszközt mutattak – alkatrészei cserélhetőek voltak a vevő igényei szerint. Ha valaki például nem akart vele fényképezni, de hosszabban használta volna, kivehette a kamerát és egy nagyobb akkumulátorra cserélhette. 

Az elmúlt években a koncepciót a Motorola fejlesztette Phonebloks néven, azóta a tulajdonoscserék során a projekt a Google-hez került, a cég pedig az Ara nevet adta a projektnek. 

Ez a történet úgy kapcsolódik az újonnan bemutatott autóhoz, hogy a Faraday is valami hasonlót szeretne megépíteni, csak az autóiparban. Az új modell egy változtatható platformra épül, és a kutató-fejlesztő osztály vezetője elmondása szerint különböző motor-akkumulátor konfigurációkban kívánják legyártani ugyanazt a járművet – a vevők igényei szerint.

Virtuális sofőrszolgáltatás

Ázsia is rákapcsol az önjáró autókra

Ezen felül a kocsi önjáró funkciójának köszönhetően egyfajta szolgáltatásrendszert építenének ki: ha valakinek szüksége van egy autóra, elég egy okostelefonos alkalmazáson keresztül előre megrendelni azt, és perceken belül megérkezhet. 

A Faraday mögött egy kínai üzletember, a „kínai Netflix” alapítója, Jia Yueting áll, és már aláírtak egy egymilliárd dollárról szóló szerződést egy Las Vegas-i gyár építéséről. A tervezőasztalok mögött olyanok is ülnek, mint például Richard Kim, aki a BMW i8-at és i3-at is tervezte.

Az autóipar jellemzően szigorú az újoncokkal, az ismeretlen neveknek nehéz megvetniük a lábukat – de erre tökéletes ellenpélda a Tesla felemelkedése az elmúlt években. A Faraday egyelőre sokat ígér, de csak egy prototípust tud felmutatni, ha teljesíteni tudja azonban terveit, fontos szereplő lehet a jövő autópiacán.

Forrás: Wired