Világelső helyre törne a BYD
Világelső helyre törne a BYD
2025. február 14.
A BYD nemcsak egy autómárka, hanem egy technológiai óriás, amelynek több üzletága van. Igen erős az innovációs vonal náluk, és nagyon szignifikáns, növekedő szakaszban vannak. Nem is titkolják, hogy mi a céljuk: világelsők szeretnének lenni – emelte ki a Trend FM stúdiójában a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója.
Schiller Márk a cégük Opelről BYD-ra váltásáról úgy fogalmazott, hogy már az első hónapban, tavaly februárban több mint száz megrendelésük volt. Ez egy induló márkánál meglepően jó kezdés. Harmadik szalonként nyitottak Magyarországon, és az éves szerződési tervüket fél év alatt, a nyár közepére teljesítették.
A terveikről elmondta, hogy nem csak elektromos járművekkel terveznek, és ő egyébként nagyon hisz a plug-in hibridben. A BYD esetében előnynek tartja, hogy a világ első plug-in hibridjét 2008-ban ők hozták ki. Az interjúban arról is szó volt, hogy az összes kínai autómárka közül a „Build Your Dreams” tudott bekerülni a globális Top 10-be, a 9. helyre jöttek fel. Németh László interjúja.