Hová tart a viselhető technológia?
Hová tart a viselhető technológia?
2014. október 02.
Miközben napjainkban egyre több fogyasztó viszi magával mindenhová hordozható eszközeit, addig a technológiai cégek már azt vizsgálják, hogy merre haladhat az okostárgyak iránti rajongás.
A Nielsen egyik tanulmánya szerint az amerikai fogyasztók 70 százaléka ismeri a viselhető kütyüket, és hatoduk (15 százalék) használja ezeket. Ide sorolhatóak például az okosórák és a sporthoz kapcsolódó okoseszközök is.
A kutatásban megpróbálták kideríteni, hogy milyen fejlesztések lehetnek a következő irányzatok, amelyeket a felhasználók szívesen látnának a piacon. A célcsoport kiemelt részét jelentik a fiatalok, hiszen az okoseszközöket viselők 48 százaléka a 18-34 éves korosztályból került ki.
A férfiak, nők rajongása nagyjából megegyezik a hordozható termékek iránt, és háromnegyedük az „early adopters” (korai alkalmazók) táborába sorolta magát. A már említett okosórák (45%), és fitnesztermékek (61%) mellett még az egészségügyi, úgynevezett mHealth eszközök a legelterjedtebbek (17%). Várhatóan ezen a területen nagy ugrás fog bekövetkezni, hiszen az állami és a vállalati oldalon is sok pénzt fektetnek a fejlesztésekbe, és egyre több startup tűnik fel ezen a fronton is.
A felmérésben a fogyasztók motivációs szokásait is megpróbálták kideríteni: például mi alapján lesznek egy-egy márka, innováció tényleges rabjai? Az okosórát hordók többsége a kényelmet nevezte meg fő oknak, de a válaszadók egyharmada az okostelefonok alkalmazásai utáni függőséget jelölte meg első helyen. Összehasonlításképpen a „fitnesztábor” az első helyen a mozgásuk folyamatos felügyelését, és ezáltal az egészségük pontosabb követését nevezte meg legfontosabb tényezőnek.
Azért, mert trendi…
A hasznosság mellett a trendeknek való megfelelés is fontos szempont, így a termékek élettartalma, az elérhető funkciók és a hatékonyság sokszor csak másodlagos, amikor felkapott, széles körben elterjedt, jól kinéző eszközökről van szó. Sokan ugyanis úgy válaszoltak, hogy szívesebben vásárolnának ilyen hordozható kütyüket, ha jobban hasonlítanának az ékszerekhez, így a dizájn és a hasznosság egy termékben lenne megtalálható.
Az amerikai fogyasztók döntő része szerint viszont a magas árak még visszatartó erőnek számítanak sok esetben, így a szélesebb termékpaletta által generált árverseny jótékony hatással lehetne a viselhető eszközök tömeges elterjedésére is.
További cikkek a témában
