A biztonság a fő az okosotthonok rajongóinak
A biztonság a fő az okosotthonok rajongóinak
2016. április 27.
Az amerikaiak ötöde egy éven belül felokosítaná az otthonát.
1300 fogyasztó bevonásával készített kutatást az August Home és a Comcast. A jelentés szerint egy éven belül a válaszadók mintegy 18 százaléka tervezi, hogy nyit a smart home megoldások felé.
Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 30 millió amerikai háztartásban – tehát a kontinensen található mintegy 124 millió otthon negyedében – mérlegelik majd annak lehetőségét, hogy a lakásukat valamilyen intelligens technológiával látják el, hogy jóval egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyék a hétköznapokat.
Kezdőcsomag leendő okosotthon-lakóknak
Ezen felül több mint a megkérdezettek fele mondta azt, hogy már legalább egy olyan eszközt beüzemelt az otthonában, amely csatlakozik az internethez, és képes akár más készülékekkel is kapcsolatot teremteni.
De vajon mi a helyzet eközben azokkal a fogyasztókkal, akiknek még ki kell mozdulniuk saját komfortzónájukból és rá kell venniük magukat az első intelligens termék megvételére? A tanulmány szerint azoknak a válaszadóknak a 12 százaléka, aki ebbe a kategóriába tartozik, most úgy látja, hogy egy éven belül beruház valamilyen Internet of Things technológiával működő készülékbe. Ezáltal lényegében a következő év hasonló időszakára kétszeresére emelkedik az okosháztartásoknak a száma.
A háztulajdonosok számára a biztonság a legfőbb szempont
Még ha a kutatás eredményeiből nem is derült volna ki világosan, az egyik elsődleges oka a „felokosításnak", az a biztonság. A válaszadók kétharmadának motivációi között ez került az első helyre, és ők azok, akik a biztonsági okok miatt hajlandóak lennének akár valamivel több pénzt is áldozni arra, hogy modern berendezéseket üzemeljenek be otthon.
Az innovatív berendezések közé tartoznak például a világhálóhoz csatlakozó és kétoldalú kommunikációra képes, felvételek rögzítésére is alkalmas kamerák, a mobiltelefonos alkalmazáshoz kapcsolódó riasztórendszerek, sőt az elektromos csengők is, amelyek figyelmeztetik a lakókat, hogyha valaki a bejárati ajtó felé közelít.
Az intelligens biztonsági rendszerek gyors terjedésének az is lökést ad, ha valaki arról hall, hogy a szomszédjához betörtek (a válaszadók majdnem fele emiatt szánta el magát a beruházásra), de sokan pontosan akkor döntenek az IoT-alapú megoldások mellett, amikor új lakásba költöznek.
Ez természetesen nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a biztonság az egyetlen ösztönző. Az amerikai válaszadók több mint fele azért kezdene bele egy ilyen típusú felújításba, hogy távolról is szabályozhassa a világítását. A vállalkozó szellemű felhasználók majdnem ötöde pedig érdeklődését fejezte ki az egyénileg is változtatható fényerősségű okosizzók iránt is.
A tanulmány azt is megállapította, hogy az innovatív készülékek egyre megfizethetőbbek, vagyis a költségek egyre kevésbé képeznek akadályt az intelligens technológiák átvétele előtt.
Forrás: ReadWrite