Geofencing otthon és a munkahelyen

Geofencing otthon és a munkahelyen

Geofencing otthon és a munkahelyen

biztonság

1 perc

A szülőket és a gyermekeket is segítik a különböző nyomkövető fejlesztések, amelyek növelhetik a család biztonságérzetét, de a cégeknél is számos területen kihasználható a technológia.

A tinédzserek és a szülők harca közismert, ha a haverokkal való lógás vagy a szombat esti buli kerül szóba. A kamasz sok esetben csak késve ér haza, a szülők pedig otthon idegeskednek. 

Zsebrevágható nyomkövetés M2M-módra

Az utóbbi időszakban viszont úgy tűnik, hogy megérkezett a kompromisszumos megoldás. A viselhető kiegészítőknek és az úgynevezett „virtuális kerítésnek” (geofencing technológiának) köszönhetően – határokkal természetesen –, de könnyebben elengedhetőek a fiatalok, és talán nem kell minden percben aggódni a hollétük felől. 

A geofencing tulajdonképpen szoftveresen meghatározott földrajzi határok kijelölését jelenti. Ha például az a családi döntés, hogy a kamasz nem mehet el otthonról vagy csak a közeli barátait látogathatja meg, akkor ezek is beállíthatóak a programban. A nyomkövető eszközt pedig a gyermeknél lévő okostelefon, intelligens óra, csatlakoztatott karpánt vagy csak egy apró, de sokat tudó kulcstartó jelentheti. Ha a fiatal átlépte a kijelölt határokat, akkor a GPS-koordinátákkal együtt a szülők azonnal értesítést kapnak a mobiljukra. 

Nyomkövetés a cégnél

Sőt, az ilyen típusú eszközöknek máshol is nagy hasznát lehet venni. Például a raktárak esetén, ahol bizonyos területekre csak azok a dolgozók léphetnek be, akik rendelkeznek nehézgépkezelői engedéllyel. Az intelligens mellénynek vagy sisaknak köszönhetően így a felügyelők azonnali figyelmezetést kapnának, ha illetéktelen személy tartózkodna az adott részen. Mindez jelentősen hozzájárulna a munkavállalók biztonságának növeléséhez és az esetleges balesetek számának csökkenéséhez is.