Gyors becsekkolás: biometrikus azonosítás a reptereken
A biometrikus azonosítás pörgethetné fel a reptéri becsekkolást
2019. október 28.
A technológiától azt remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével – hangzott el nemrég a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) egyik varsói konferenciáján.
Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában kiemelte: a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi 4 százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál. Ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú.
„A folyamatosan bővülő utasforgalmat csak akkor tudják kezelni, ha javítják a légikikötők hatékonyságát és optimalizálják a folyamatokat, ez pedig az utasélmény növelését is magával hozza majd. A technológia már rendelkezésre áll, csak használni kell” – tette hozzá.
Michael Hardin, az Egyesült Államok Vám- és Határőrségének igazgatója tapasztalatairól beszámolva elmondta, az általuk használt rendszer biometrikus azonosítást használ. Ez a megoldás nem ujjlenyomat, hanem arc alapján azonosítja az utast, akiről a járatra jelentkezéskor felvételt készítenek. A képhez hozzárendelik az útlevelét, beszállókártyáját és egy személyes kódot, így egyetlen ellenőrző ponton sem kell dokumentumokat felmutatnia a repülőgépbe való beszállásig.
Michael Hardin hangoztatta, hogy a határőrség semmilyen más adattal nem köti össze a rendszerből származó információkat, a fényképet és adatokat 12 órával a felvétel készítése után törlik, és nem nyomkövetésre, hanem azonosításra használják – írta a Trend FM portál az MTI összefoglalója alapján.