Intelligens zár ingatlanüzemeltetőknek

Intelligens zár ingatlanüzemeltetőknek

Intelligens zár ingatlanüzemeltetőknek

biztonság

2 perc

Néhány New York-i épületben az összes zárat okosra cserélik.

A Latch cég első terméke egy karcsú, modern megjelenésű ajtózár, melyet manuálisan (kulccsal vagy kód megadásával), illetve okostelefon segítségével egyaránt ki lehet nyitni, a vendégek számára pedig lehetőség van ideiglenes kód kiadására is. Az eszköz beépített rejtett kamerát is tartalmaz, amely mindenkit lefotóz, aki az ajtónál áll.

A termék egyénileg (egyelőre) nem szerezhető be, az értékesítés közvetlenül az ingatlancégek, illetve irodák és nyilvános helyet (például edzőtermet) üzemeltetők felé történik. Luke Schoenfelder, a Latch vezérigazgatója és egyik társalapítója elmondta: az első pillanattól kezdve együttműködnek néhány nagy ingatlanfejlesztő céggel.

Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy konkrétan mely vállalatokról van szó, de az ígéretek szerint márciusban – az első telepítésekkel egy időben – erre is fény derül. Két New York-i épület esetén viszont már biztosan tudható, hogy ezzel lesznek felszerelve.

A speciális zárnak számos funkciója van: a többi között képes tárolni, hogy melyik ajtóhoz mikor használtak kulcsot, így az üzemeltető egyértelműen láthatja, hogy a bérlők mikor jöttek-mentek az épületben. Külön díj ellenében pedig úgynevezett back-end (a végfelhasználói felületen elérhető) szolgáltatások is igénybe vehetők.

A tervek szerint később lesz külön lakástulajdonosok számára is elérhető verzió, mely ugyanazokkal az alapfunkciókkal bír majd, mint a mostani változat.

A Latch funkciói mindenesetre hasonlóak, mint az August csatlakoztatott záré. Így például beállítható, hogy automatikusan kinyíljon, amikor a tulajdonos közeledik telefonjával az ajtóhoz, de rendszeresen ismétlődő időpontokat is lehet rögzíteni a programban, így nem kell mindig külön beengedni a gyakori vendégeket. Sőt, a cég állítása szerint az intelligens zár más otthoni okoseszközökkel is kompatibilis lesz.

A termék ára egyelőre még nem ismert, de vélhetően közelebb lesz az 1000, mint a 100 dollárhoz – összegezte a The Verge.