Levadászott egy kormányzati drónt egy sas Amerikában

Kapcsolódó cikkek

Levadászott egy kormányzati drónt egy sas Amerikában

Levadászott egy kormányzati drónt egy sas Amerikában

biztonság

1 perc

A ragadozó madárnak nem volt ínyére a repülő szerkezet jelenléte.

A fehérfejű rétisas a DJI Phantom 4 Pro Advanced típusú kvadkopterére támadt rá nagyjából 50 méter magasságban.

Az amerikai kormány környezetvédelmi hivatalának tájékoztatása szerint a ragadozó madár először letépte a repülő szerkezet propellerét, majd egyesen a Michigan-tó fenekére száműzte a nem várt látogatót.

A kormányhivatal munkatársa elmondta: a sas vélhetően a saját területét védte a betolakodótól, vagy egyszerűen csak éhes volt.

A környezetvédelmi elemzőn kívül a drónt irányító Hunter King volt még jelen a helyszínen. A kutatás során a Michigan-tó partvonalának erózióját szerették volna feltérképezni a drón segítségével.

A gép sebessége 22 mérföld (nagyjából 35 kilométer) per óra lehetett, amikor King arra lett figyelmes, hogy kicsúszik a kezéből a gép irányítása. A szerkezet ugyanis hirtelen forgásba kezdett, és ekkor vették észre a mellette elhúzó sast is.

A közelben egy madármegfigyelő pár is tartózkodott, akiknek feltűnt, hogy a sas „nekirontott” valaminek, de úgy tűnt, sértetlenül repült tovább.

A tóba esett eszközt napokig hiába keresték, pedig Authur Ostaszewski állami drónkoordinátor még kajakot és búvárfelszerelést is bevetett a kutatómunka során. A készüléket végül a parttól 46 méterre több mint egy méter mélyen találták meg a Michigan-tóban.

A 950 dolláros szerkezet egyébként mára elavult modellnek számít, így korszerűbb változatra cserélik azt.

A drónok elleni madártámadások nem számítanak szokatlan dolognak. A témában már az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) is folytatott vizsgálatokat a többi között műmadarak használatával.

Tavaly pedig a 3D Insider technológiai kiadvány tett közzé útmutatót az amatőr drónozók számára, hogy miként is kerülhetik el a madárcsapásokat.

A hivatalnál pedig felmerült, hogy a jövőben olyan borítást kapnának a pilóta nélküli repülők, amely egy sirályhoz tenné hasonlatossá őket.

Forrás: