2 millió dollár gyűlt össze a stroke figyelő eszközre

Kapcsolódó cikkek

2 millió dollár gyűlt össze a stroke figyelő eszközre

2 millió dollár gyűlt össze a stroke figyelő eszközre

egészség

2 perc

A Zeit Medical egy viselhető fejpánttal segítene detektálni a kezdeti jeleket. Az alvás közben bekövetkező stroke érzékelésére szolgáló rendszer a startupokat segítő Y Combinator programjában is részt vett.

A viselhető eszköz szó szerint életeket menthet: képes ugyanis órákkal előtte figyelmeztetni a felhasználókat, ha stroke esetleges előfordulásának lehetőségét érzékeli. A most összegyűjtött forrás segítséget jelenthet a későbbi kereskedelmi forgalmazásban is.

A beépített EEG-vel rendelkező pánt okostelefonos alkalmazáson keresztül elemzi az agyi aktivitás. A közelgő stroke jeleit pedig a szakértők bevonásával kialakított gépi tanulási modell segítségével figyeli.

A tesztelés során a felhasználók az éjszakák túlnyomó részében (90%) viselték a fejpántot. A tesztelők között olyanok is voltak, akik alvási apnoé miatt CPAP gépet, vagyis a folyamatos légúti nyomásos terápiára szolgáló készüléket használnak. Az eredmények szerint kevés panasz érkezett a fejpánt esetleges kényelmetlenségére vonatkozóan. Ez már csak azért is fontos, mert ez tipikusan az a viselhető kiegészítő, amelyet tényleg következetesen kell hordani.

A fejlesztés lényege, hogy a Zeit által megalkotott modell különféle állapotokra figyelmeztethet, amelyekhez egyébként szakértőre vagy dedikált rendszerre lenne szükség a megfelelő diagnózis felállítása érdekében. „Számos nagy akadémiai szervezethez fordultunk, amelyek EEG-vel monitorozzák a subarachnoideális vérzéses betegeiket, hogy megértsük, ez valóban megfelelő alkalmazás lenne-e a technológiánkhoz” – emelte ki a Orestis Vardoulis, a cég CEO-ja. Hozzátéve, hogy a stroke-túlélők közössége nagy érdeklődést mutatott a fejlesztés iránt.

Jelenleg az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA) engedélyének beszerzése van folyamatban. Az eszköz megkapta az „áttörésnek számító” besorolást, de még így is szükség lesz egy-két évre, amíg széles körben elérhető lesz. Ugyanakkor ez még mindig rövid átfutási időnek számít egy orvostechnikai eszköz esetében, és a befektetők is bizakodók.

A 2 millió dolláros forrásgyűjtést a SeedtoB és a Digilife közösen vezette, az Y Combinator, a Gaingels, a Northsouth Ventures, a Tamar Capital, az Axial, a Citta Capital, valamint Greg Badros, Theodore Rekatsinas és még néhány egészségügyi szereplő részvételével.

Az összeget további fejlesztésre, a kapcsolódó csapat felállítására és a tesztelések finanszírozására használják fel, amelyek a többi között előfeltételei az FDA jóváhagyásának.

Forrás: