Agyhullámok gurítják az intelligens kerekes széket

Agyhullámok gurítják az intelligens kerekes széket

Agyhullámok gurítják az intelligens kerekes széket

egészség

2 perc

Japánban egy újabb, globális szinten is hasznos projektbe vágták a fejszéjüket a fejlesztők, a tervek szerint pár éven belül megjelenhetnek az agyhullámok által vezérelt kerekes székek. Ezáltal a mozgáskorlátozott betegek is könnyedébben közlekedhetnek, nem szorulnak majd gondozóik folyamatos segítségére.

A legtöbb fejlett országhoz hasonlóan a távol-keleti államban is egyre nagyobb hangsúlyt kap az elöregedő társadalommal együtt járó gondok kiküszöbölése, az idősek ápolása és ellátása. A szaktárca ráadásul azzal számol, hogy Japánban az elkövetkező években tovább csökken az ápolók és egészségügyi szakemberek száma, így a mozgáskorlátozott, idősebb emberek ellátása is nehezebbé válik. A minisztérium ezért arra vállalkozott, hogy a technológiát ezúttal a betegellátás szolgálatába állítja, a jelenlegi tervek szerint az első robot kerekes székek 2017-ben tűnhetnek fel a szigetországban. A nagyközönség azonban várhatóan csak 2020-ban, a Tokiói Paralimpiai játékokon ismerkedhet meg a forradalmi újítással.

Isaac Asimov a kedvenc írója? Akkor ezt a cikket sem érdemes kihagyni! >>A minisztérium közleménye szerint a japán kormány a következő költségvetési évben 200 millió jent, azaz körülbelül 420 millió forintot különített el a projekt támogatására. A robot kerekes székeket rendkívül érzékeny szenzorokkal látják el, ezek tapogatják majd le a felhasználó agyhullámait és az idegrendszerének az aktivitását. A beérkező adatok alapján így a mozgáskorlátozottak gondolattal mozgathatnák a tolószéket a kívánt útvonalon.

A fejlesztést természetesen egy sor háttértanulmány, illetve kutatás előzte meg. A Kyoto tartományban lévő Advanced Telecommunications Intézet például azt mérte fel, mekkora fogyasztói igény mutatkozik a robot kerekes székek iránt. A tanulmányban azt is számba vették, hogy hány számítógép képes a felhasználói agyhullámokat ilyen módon feltérképezni, például, hogy egyenesen, jobbra vagy balra mozduljon a gép. A kutatásaik során az első prototípusok már sikeresen megtettek rövidebb távolságokat, és néhány kiegészítővel felszerelve háztartási eszközöket is be lehetett velük üzemelni.  

Nagyifigyelő: az M2M-alapú szenzor az idősekre is vigyáz >>A minisztérium emellett egy olyan telekommunikációs platform létrehozását is tervezi, amelyen az intelligens kerekes székek információt cserélhetnek egymás közt. Az internetes kapcsolat egyrészt biztosítja az ápoltak nyomon követését, de a betegek olyan adatokat is megoszthatnak egymással, hogy mely útszakaszok lehetnek veszélyesek, melyik épület akadálymentesített.

A fejlesztés alatt álló rendszer folyamatos, valós idejű nyomkövetést tenne lehetővé, a megfelelően stabil és kiegyensúlyozott kommunikációt biztosító távközlési szolgáltatások már most is rendelkezésre állnak Japánban. A robot kerekes székek egyszerűbbé tennék az esetleges balesetek és eltűnések körülményeinek a felderítését, míg a mozgáskorlátozottak sokkal szabadabban és erőlködés nélkül közlekedhetnének.

Forrás: Wearable Technologies