Életmentő karkötők – Erre tart az egészségügyi távfelügyelet

Életmentő karkötők – Erre tart az egészségügyi távfelügyelet

Életmentő karkötők – Erre tart az egészségügyi távfelügyelet

egészség

2 perc

A Berg Insight piackutató cég az elmúlt hónapokban kiemelten tanulmányozta azokat a technológiákat, amelyek alkalmasak az egészségügyi távfelügyeletre.

Több olyan fejlesztés is létezik például, amely lehetővé teszi az időseknek, illetve a krónikus betegségekben szenvedőknek, hogy egészen addig az otthonukban maradjanak és függetlenül éljenek, ameddig csak ez lehetséges.

Ezeket a megoldásokat Európában többnyire „telecare” rendszereknek vagy szociális riasztásnak nevezik, miközben Észak-Amerikában legfőképpen a PERS (Personal Emergency Response Systems) mozaikszó használata terjedt el, amely jól kifejezi, hogy a vészhelyzetekben történő azonnali segítségnyújtás a céljuk.

A Berg Insight becslése szerint tavaly év végén Európa 30 országában csaknem 5 millió egészségügyi távriasztó rendszert, Észak-Amerikában pedig mintegy 2,2 millió PERS rendszert használtak. Nyugat-Európa országaiban, illetve Észak-Amerikában a 65 év feletti páciensek körében ezek a megoldások általánosságban 3-5 százalékos arányban terjedtek el.  

„Manapság rengeteg biztosítási és társadalmi ellátó program indul azzal a céllal, hogy leszorítsa az egészségügyi költségeket, azáltal, hogy otthoni felügyeletet biztosít a távoli betegellátást és az egészségmegőrzést szolgáló megoldásokon keresztül” – mondta André Malm vezető elemző.

Az egészségügyi szervezetek és a gondozók napjainkban egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a mobilkészülékekre kidolgozott megoldások iránt, ezek ugyanis sokkal jobban megfelelnek bizonyos felhasználói csoportok igényeinek, mint azok a hagyományos rendszerek, amelyek csak házon belül működnek.

A hordozható eszközök különlegessége, hogy beépített internetes kapcsolattal, valamint GPS-szel is rendelkeznek, így az aktív életet élő idősek igényeihez képesek alkalmazkodni. Egyes megoldásokat kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy az Alzheimer-kórral, valamint az időskori demenciával küszködőknek és családjuknak jelentsenek támaszt – például az eltűnt családtag megkeresésében is segíthetnek ezek a fejlesztések.

Emellett még léteznek olyan eszközök, amelyek kifejezetten autistáknak, epilepsziásoknak, cukorbetegeknek vagy szívritmuszavarban szenvedőknek ajánlottak. A legtöbb gyártó ráadásul igyekszik haladni a korral, ezért távolfelügyeleti készülékeik sokszor csupán egy viselhető kiegészítőt vagy karórát jelentenek.

A Berg Insight most azt vetíti előre, hogy az Európában és Észak-Amerikában a telemedicina megoldást biztosító rendszerek aránya a tavaly regisztrált 450 ezerhez képest 2021-re megközelíti a 3,4 milliót, ami 40 százalékos éves növekedési ütemnek felel meg.

Forrás: IoT Now