Hatalmas lehetőségek a digitális egészségügyben

Hatalmas lehetőségek a digitális egészségügyben

Hatalmas lehetőségek a digitális egészségügyben

egészség

2 perc

A digitális fejlesztések iránti érdeklődés világszerte exponenciális mértékben nő. Annyi már így az év első felén túl leszögezhető, hogy a szektorban korábban szokatlan méretű beruházások zajlottak. Az új megrendelések mellett eltörpülnek a korábbi megegyezések, hiszen egyre több befektető ismeri fel az ágazat átalakításában rejlő potenciált.

Az elmúlt időszak egyre népszerűbb innovációi közül kiemelhető egyebek közt a betegek távfelügyelete, a digitális gyógyszerek tesztelése és a 3D-nyomtatás is. Az alábbi cikkben azt próbálta meg csokorba gyűjteni a Pharmaphorum.com, hogy melyek az idei év eddigi legmeghatározóbb trendjei.

A mesterséges intelligenciáé (MI) a jövő

Nem is olyan régen az MI olyan utópisztikus elképzelés volt, amivel legfeljebb csak a tudományos-fantasztikus filmekben lehetett találkozni. A szóban forgó alkotások azt jósolták, hogy a világot számítógépek és robotok fogják uralni, és napjainkra ez megvalósulni is látszik – ha nem is olyan szélsőséges módon, mint például a Terminátorban.  

Azon vállalatok sorában, amelyek katalizátorként hatottak a mesterséges értelem alkalmazására az egészségügyben, mindenképp érdemes kiemelni az IBM-et. A technológiai mamutcég idén az Amerikai Rák Társaság segítségével több projektnél (például a virtuális orvosok létrehozásánál) is a fejlesztők rendelkezésére bocsátotta Watson nevű platformját. A társaság emellett a Cancer Moonshot 2020 kezdeményezés keretében a veteránok körében próbálja csökkenteni a rákos megbetegedések arányát. 

Átalakulóban a tech cégek szerepe

Az előző években a digitális óriások, mint például a Google és az Apple domináltak a digitális orvostudomány világában – főként az állapotfelmérő fitneszkütyükkel és applikációkkal. Ezen a téren érdemes megemlíteni az utóbbi vállalat CareKit és ResearchKit néven futó nyílt szoftverfejlesztő platformjait, amelyek hatalmas lökést adtak az egészségügyi alkalmazások innovációjának. Eközben a Google a DeepMind gyógyászati divízióján keresztül próbál hozzájárulni a gépek tanulásának forradalmához. 2016-ban emellett más technológiai cégek – például a Fitbit, a Philips és a Nokia – is csatasorba álltak.

Forradalom a gyógyszergyártásban

Az elmúlt időszak igen gyümölcsözőnek bizonyult olyan technikák kialakítása terén is, melyek az új digitális gyógyszerek kifejlesztésében és tesztelésében bizonyultak hasznosnak, ideértve a szerveket és fontos sejteket helyettesítő chipeket, de akár a 3D-s nyomtatással készülő tablettákat is. 

Már ebből a teljesség igénye nélkül készült listából is jól látszik az, hogy igazán mozgalmas féléven vagyunk túl a digitális gyógyítás terén. Ha ez a trend folytatódik, akkor az idei esztendő fontos fordulópont lehet, ami még inkább rávilágít arra, hogy a szektorra nézve mekkora potenciál rejlik a gépek közötti M2M és dolgok internetét jelentő IoT technológiákban.