Készüljön fel előre a szülői feladatokra

Készüljön fel előre a szülői feladatokra

Készüljön fel előre a szülői feladatokra

egészség

4 perc

Az intelligens pelenkától kezdve a Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikáló cumisüvegen át a babák pulzusát figyelő okoszoknikig számos technológiai fejlesztés igyekszik megkönnyíteni a szülők dolgát.

Bár a kisbabák megfelelő ellátása, táplálása és gondozása embert próbáló feladat lehet, az aggódó szülők dolgát azonban ma már szerencsére számos technológiai újítás könnyítheti meg. A gépek közötti kommunikáció révén például lehetőség nyílik arra, hogy a szülők külön értesítést kapjanak az okostelefonjukra, hogyha tisztába kell tenni a gyermeket.

Teddy maci vigyáz a gyerekek egészségére >>Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Teddy névre keresztelt plüssmackó a csecsemők főbb élettani paramétereit – a vérnyomást, a véroxigén és a stressz szintet, illetve a testhőmérsékletet – figyeli. Emellett léteznek olyan okosrugdalózók is, melyek apró, teknős alakú szenzorok segítségével követik nyomon a kisbabák légzését, alvását és a fekvőhelyzetüket.

Ezzel azonban még messze nem értünk el a szülői feladatok ellátásában hasznos segítséget nyújtó készülékek listájának végére, a cikkünkben ezért megpróbáltuk összegyűjteni, hogy milyen eszközöket érdemes feltétlenül beszerezni a leendő szülőknek:

Bluetooth-kapcsolattal működő cumisüveg

A gyakorló szülők esetében sűrűn előforduló gond, hogy a kisbabák etetés, vagy szoptatás közben túl sok levegőt nyelnek le, ez pedig emésztési problémákhoz, vagy bélgörcsökhöz vezethet. A Baby Gigl elnevezésű cumisüveggel azonban könnyedén elejét lehet venni a panaszoknak, hiszen a palackon található LED-es jelzőkészülékek figyelmeztetik a szülőket, ha nem a megfelelő szögben tartják a cumisüveget, és a csecsemő túl sok levegőt nyel.

Hogyha a kisbabára egy dada vigyáz, akkor a szülők az okostelefonjukon keresztül is figyelemmel kísérhetik, hogy gyermekük mikor és mennyi tápszert fogyasztott. A cumisüvegek a tervek szerint nyáron kerülnek piaci forgalomba, nagyjából 100 dolláros – átszámolva körülbelül 27 ezer forintos – áron.

Okospelenka

Biztos nem gondolta volna, hogy egy intelligens pelenka segítségével bármikor ellenőrizheti gyermeke egészségi állapotát, a Smart Diaper révén azonban erre is lehetősége nyílhat. A pelenkába a tervezők egy külön chipet szereltek be, amely figyeli a szervezet hidratációját, ellenőrzi, hogy a baba nem kapott-e valamilyen fertőzést, sőt még a kezdődő cukorbetegséget is kiszűri. A beépített chipek által összegyűjtött adatokat a szülők okostelefonjukon keresztül követhetik nyomon, és szükség esetén tovább is küldhetik azokat az orvosnak, hogy felállíthassa a diagnózist.

Intelligens lázmérő

A TempTraq névre keresztelt lázmérők a nap 24 órájában figyelemmel kísérik a kisbabák testhőmérsékletét, és külön riasztást küldenek a szülőknek, hogyha a gyermek belázasodik. Betegség esetén a szülőknek nem kell az éjszaka közepén felébreszteniük a gyermeküket, hogy megmérjék a lázát, hiszen az okostelefonos alkalmazásban bármikor ellenőrizni lehet a kicsik testhőmérsékletét.  

Belázasodott a gyerek? >>Részben magyar fejlesztők lelkiismeretes kutatómunkájának eredményeképpen emellett hamarosan piacra kerülhet napjaink egyik legkorszerűbb lázmérője is. A fejlesztés központi eleme a STEMP elnevezésű szenzor, melyet egy ultrahang technológiával hegesztett, vízálló műanyag tok rejt. A pendrive-hoz hasonlító lázmérőt a minden orvosi kívánalmat kielégítő ragasztócsíkok segítségével lehet a testre rögzíteni. Az érzékelő ezt követően folyamatosan továbbítja a gyerekek testhőmérsékletére vonatkozó adatokat egy okostelefonos alkalmazásnak.

Viselhető kiegészítő

A szülők nyugodt éjszakai pihenéséről gondoskodhat az Owlet névre keresztelt parányi okoszokni is. Az intelligens ruhadarab egyrészt okos bébiőrként hangot közvetít, tehát a szomszéd szobából is ellenőrizni lehet a csecsemők légzését. A fejlesztés továbbá lehetőséget nyújt arra, hogy az aggódó szülők a nap folyamán bármikor nyomon kövessék a gyermekük szívritmusát és a véroxigén szintjét.

Intelligens gyűrűvel készülhet az anyaságra

Az anyaságra készülő nők számára rendkívül hasznos lehet az „OvuRing” névre keresztelt okosgyűrű beszerzése. A különleges ékszer a beépített érzékelőkkel a testhőmérsékletet figyeli, tehát megbízhatóan jelzi azt, ha viselőjének peteérése van. Az ovulációról külön értesítést küld a felhasználó okostelefonjára Bluetooth-kapcsolaton keresztül.

Hallgasson zenét a kisbabájával

A várandós kismamák emellett már a születésük előtt is kapcsolatot teremhetnek a kisbabájukkal egy speciális öv segítségével. A leendő anyukáknak nem kell mást tenniük, mint a domborodó pocakjukra rögzíteni a Ritmo elnevezésű övet, amely különféle hangok és zene segítségével fejleszti a magzatot. A bébik már a terhesség 17. hetétől kezdve világosan meg tudják különböztetni a hangokat, így az édesanyjuk hangját is felismerik. A Brown University kutatói ráadásul azt is bizonyították, hogy ha a magzatok zenét hallgatnak, akkor ez segíthet az értelmi és az érzelmi intelligencia, továbbá az elméleti gondolkodásmód fejlesztésében, a későbbiekben pedig könnyebbé teszi a tanulást.

Forrás: M2M Now, az eredeti cikk szerzője Manfred Kube, a Gemalto M2M üzletágának vezetője