Két egészségügyi funkciót is kapott a Withings okosórája

Kapcsolódó cikkek

Két egészségügyi funkciót is kapott a Withings okosórája

Két egészségügyi funkciót is kapott a Withings új okosórája

egészség

2 perc

A ScanWatch érzékeli a szív pitvarfibrillációját, és a vér oxigénszintjét is képes mérni alvás közben.

A készülék a csuklón található vérereken keresztül juttat fényt viselője szervezetébe. Ez segíthet felismerni a túl alacsony oxigénszintet, amely jellemzően alvási apnoe esetén fordul elő. Az alvászavar ilyen formájánál légzéskimaradás lép fel, amely akár súlyos következményekkel is járhat. Az alvási apnoe alapesetben nehezen diagnosztizálható, mivel a betegek jellemzően nem is tudnak róla.

A ScanWatch az oxigénszint mellett egyéb mutatók – például az alvás időtartamának és minőségének – mérésére is képes, így viselője „teljes képet” kaphat éjjeli pihenéséről vagy éppen annak hiányáról.

Mindez egyébként elmondható a FitBit Ionic okosóráról is. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy az alvási apnoe diagnosztizálására önmagában egyik készülék sem képes, ehhez ugyanis összetett klinikai vizsgálatokra van szükség. A diagnózis felállításához jellemzően külön alvásvizsgálat szükséges. Ez magában foglalja a légzés, a pulzus és az agyi aktivitás, valamint a véroxigénszint ellenőrzését. Ugyanakkor egyes kutatások szerint a csuklón keresztül monitorozott oxigénszint segíthet a betegség korai felismerésében.

A ScanWatch továbbá beépített pulzusmérővel is rendelkezik, amely észleli a szabálytalan szívverést – beleértve a pitvarfibrillációt is. Ilyenkor azonnali riasztást küld tulajdonosának, amelyben az elektrokardiogram (EKG) leolvasására szólít fel. Ez a szív elektromos aktivitását méri, használatához pedig meg kell érinteni a számlapon található szenzorokat. A mért adatok ezután a kapcsolódó ScanWatch alkalmazásban és magán az órán is megtekinthetők.

A gyártó első alkalommal tavaly mutatta be EKG funkcióját a Move EKG okosórában. Habár a termék értékesítése Európában már lehetséges, az Egyesült Államokban az óra még nem kapható. Itt ugyanis a gyártó még az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) jóváhagyására vár.

A Withings sajtóközleménye szerint a ScanWatch 2020 második negyedévétől lesz elérhető. A 38 milliméter átmérőjű számlapos változat 249, nagyobb (42 milliméter átmérőjű számlapos) „testvére” pedig 299 dollárba fog kerülni. A Move EKG smartwatch-hoz hasonlóan azonban ebben az esetben is szükséges még az FDA engedélye, továbbá külön jogosultságra az európai eladásokhoz. Kérdés, mikor is kapja meg ezeket a vállalat.

Forrás: