Szenzorokkal az elesés és a leégés ellen

Szenzorokkal az elesés és a leégés ellen

Szenzorokkal az elesés és a leégés ellen

egészség

2 perc

Az idősek számára az egyszerű megbotlás is komoly következményekkel járhat, ennek elkerülése érdekében pedig sokszor kerekesszékbe szorulnak azok is, akik még tudnának járni. Az önállóság visszanyerésében hasznos segítséget jelenthetnek a szenzorok is.

Az amerikai Carnegie Mellon, valamint az ausztráliai New South Wales Egyetem kutatóinak célja az idősebb korosztály eséseiből következő balesetek, illetve a túlzott napozás miatti leégés, vagy akár a bőrrák kockázatának csökkentése.

Előbbi esetben a fejlesztőcsapat olyan szenzort alkotott meg, amely figyelemmel kíséri viselője járásának, testtartásának változásait, a mért adatok alapján pedig képes felismerni az esés előtti mintákat. Így képes figyelmeztetni a felhasználót és gondozóit, amikor érzékeli, hogy kezd fáradni, vagy ha egy beszedett gyógyszer hatására szédülni kezd. A fejlesztők azt remélik, hogy ezzel az idősebbek önállóbbá válhatnak, többet és szabadabban sétálhatnak, mozoghatnak, és ezzel visszanyerhetik önállóságukat és önbizalmukat.

Ennek azért is van kiemelt jelentősége, mert sok esetben az idősotthonokban nem tudnak mindenkinek állandó közvetlen nővéri ellátást biztosítani, így sokszor a biztonság kedvéért kerekesszékbe ültetik azokat is, akik még nehezen, de tudnának járni maguktól is.

A jelenleg Pittsburgh-ben és Kaliforniában tesztelt eszköz viszont azonnal figyelmezteti az ápolókat is – még az esés bekövetkezése előtt. Ez már csak azért sem elhanyagolható, mert a rendelkezésre álló adataik szerint 13 másodpercenként szállítanak be a sürgősségi osztályra elesés miatti sérülésekkel időseket.

A másik gyakori probléma napjainkban a túl sok napon töltött idő miatt kialakuló bőrrák, különösen az olyan országokban, mint Ausztrália, ahol erősen károsodott, elvékonyodott az ózonréteg – márpedig ez akár életeket is követelhet. A New South Wales Egyetem csapata ezért egy olyan egyszerű, alacsony költségű, papíralapú érzékelőt fejlesztett ki, amely figyelmezteti viselőjét, amennyiben a napsugárzás elérte a még biztonságosnak mondható mértéket.

Sok más meglévő szenzorral ellentétben ennek a darabnak a működtetéséhez nincs szükség semmiféle bonyolult technikai rendszerre, sőt a bőrárnyalat és a használt naptej faktorszáma alapján képes meghatározni az egészségesnek mondható napozás mértékét is.

Forrás: Engineering & Technology Magazine