Tanuljon helyes testtartást a minyonoktól!

Kapcsolódó cikkek

Tanuljon helyes testtartást a minyonoktól!

Tanuljon helyes testtartást a minyonoktól!

egészség

4 perc

A cukiságfaktort időnként az okosfejlesztéseknél is bevetik. Most épp egy asztali robot szállt be a Kickstarteren a versenybe.

Az Alexa-kompatibilis, Giiro nevű eszköz része egy szőnyegszerű, úgynevezett Giiromat is. Ennek az érzékelői pontosan meg tudják mondani, hogy egyenesen állunk-e a pultnál vagy az álló asztalnál, illetve megfelelő-e a súlyeloszlás.

A készülék alkotói a Gaze Lab dél-koreai IoT-cég és a Morethings nevű startup. Utóbbi elsősorban érzékelők készítésében jeleskedik, például intelligens talpbetéteket és golfszőnyegeket gyártanak. A dél-koreai társaság 2016-ban mutatta be az állítható magasságú asztalát a Kickstarteren, amelyet ma már gyártanak is. A Gaze Desk szintén szenzorokkal figyeli a testtartást, de Giiro robot erre rátesz még egy lapáttal. Például mókásan utánozza a felhasználót, ha nem áll „rendesen”, és a köszönés mellett szóban is jelzi, hogy mi is a probléma.

A robot külseje alapján ismerős lehet a népszerű Gru rajzfilmekből. Ám a színe fekete-fehér, és meglehetősen morózusnak tűnik – még akkor is, ha nem érheti kritika a testtartást. Ha viszont görnyedt a pultnál dolgozó, akkor a „minyon” egyetlen szeme X-re változik. Ha pedig a „megfigyelt” személy egyik lábát jobban terheli, mint a másikat, akkor Giiro addig néz rá „megvető oldalpillantással”, amíg nem változtat a testhelyzetén.

Összességében kilenc különféle arckifejezés létezik, továbbá Giiro leutánozza a felhasználó testtartását – de figyelemfelhívásként akár a „lábait” is keresztbe teszi.

A robot kapható sárga verzióban is – úgy már tökéletes minyont formáz –, de más színekben is megrendelhetik az érdeklődők. A fejlesztéshez jár egy okostelefonos applikáció is, amely a méréseket is mutatja, de nyújtógyakorlatokat is ajánl. Mivel Giiro nemcsak Alexa-, hanem Bluetooth-kompatibilis is, így más intelligens eszközökhöz is csatlakoztatható, és akár zenét is lehet hallgatni rajta.

A készülék decemberben kerülhet ki először a Gaze Lab-tól, és a legtöbb modellt az ígéretek szerint 2019 márciusáig szállítják ki. Ehhez azonban a közösségi finanszírozási kampánynak el kell érnie a 20 ezer dollárt augusztusig. Egyelőre jelentős rajtuk a nyomás, mivel június végéig még csak 6200 dollár gyűlt össze.

Mint minden más kickstarteres kampánynál, így itt is érdemes a támogatóknak, előrendelőknek óvatosnak lenniük. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közösségileg finanszírozott kütyük többsége soha nem jut el a gyártásig. Bár ez pont nem igaz a Gaze-re, mivel nekik már volt egy sikeres projektjük a múltban.

Forrás:

Kickstarter / The Verge