Vérnyomásmérés okosórával

Kapcsolódó cikkek

Vérnyomásmérés okosórával

Vérnyomásmérés okosórával

egészség

2 perc

Az Omron HeartGuide a 2018-as CES szakkiállításon mutatkozott be, tavaly év végén pedig az amerikai élelmiszerbiztonsági és gyógyszerészeti hivatal (FDA) tanúsítványát is megkapta. Természetesen a 2019-es Las Vegas-i CES-ről sem hiányozhatott az innováció.

Ranndy Kellogg, az Omron Healthcare vállalat elnöke elmondta, az engedélyeztetési eljárás a vártnál valamivel több időt vett igénybe, mivel a vérnyomás mérése a viselhető kiegészítők esetében a szokásosnál összetettebb folyamat.

Mivel a vérnyomás a nap folyamán folyamatosan ingadozik, így rendszeres ellenőrzéséből több mindenre lehet következni, mint a pulzusszámból önmagában. Ezért a betegek az adatok fényében eredményesebben konzultálhatnak kezelőorvosaikkal és célirányosabb kezelésben részesülhetnek.

Egyes kutatások szerint a rendszeres önellenőrzés akár 20 százalékkal is csökkentheti a stroke kockázatát, a koszorúér-betegség kialakulásának esélye pedig 10 százalékkal mérséklődhet – emelte ki Kellogg. A szakember szerint az okosóra és a kapcsolódó HeartAdvisor alkalmazás révén is csökkenthető a kockázat, ami akár életmentő is lehet.

Jeff Ray, az Omron üzleti és technológiai ügyvezető igazgatója hozzátette: ha megnézzük az emberi test, azon belül is a kar felépítését, megállapíthatjuk, hogy sok mindenre – például erekre, inakra, csontokra – van szükség annak megfelelő „működéséhez”. De azt is figyelembe kell venni, hogy a csukló formája és mérete is egyénenként eltérő.

A fejlesztőknek tehát nem volt könnyű dolguk, hiszen a „hagyományos” vérnyomásmérők alkotórészeit kellett egy sokkal kisebb eszközbe beépíteniük. A felkaros készülékeknél az adott érszakaszt az áltában tépőzárral rögzíthető mandzsetta szorítja el, ami a belepumpált levegő hatására végzi el a feladatát.
 
Ennek újratervezése különösen nagy körültekintést igényelt, de végül sikerült megoldani az úgynevezett oszcillometriás mérést. A karóra esetében ez azt jelenti, hogy a szíjban található „önfelfújó” mandzsetta képes érzékelni a csukló artériájának pulzálását. Ehhez több mint 80 új szabadalmi kérvényt kellett benyújtani az FDA-hoz.

A HeartGuide egy feltöltéssel 30-50 mérést tud elvégezni. Emellett egyéb mutatók – lépésszám, megtett távolság, elégetett kalória, valamint a pulzusszám és az alvásminőség – mérésére is képes. Továbbá ellenőrizhetők az okosórával a bejövő e-mailek és üzenetek, valamint a nem fogadott hívások is. Az egészségmonitorozó készülék ára 499 dollár, vagyis több mint 138 ezer forint.

Forrás: