Virtuális szív tesztelheti az orvosi műszereket

Virtuális szív tesztelheti az orvosi műszereket

Virtuális szív tesztelheti az orvosi műszereket

egészség

2 perc

Az úgynevezett "Cyberheart" készülékek a kutatók és az egészségügyi szakemberek munkáját segíthetik a korszerű orvosi eszközök fejlesztése és tesztelése során.

A szív túlságosan értékes szerv ahhoz, hogy az ember kockára tegye az épségét – ez az oka annak, hogy az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science Foundation) múlt héten bejelentette, hogy hajlandó több millió dollárt áldozni arra, hogy kifejlesszen egy „virtuális” szívet, amelyet az orvosi eszközök tervezéséhez és teszteléséhez lehet majd használni.

Kíváncsi egyéb egészségügyi fejlesztésekre is? Angyali gondoskodás cukorbetegeknek >>Bár a „CyberHeart” - Kiberszív - elnevezés olyan, mintha a legújabb Terminátor film lépne le a mozivászonról, az új platform – amelyet a Stony Brook Egyetem tudósai irányítanak – nagyon is valóságos, és hatásos módon segítheti a jövőben a fejlesztők és az egészségügyi szakértők munkáját.

A virtuális szívet alapvetően arra használják majd, hogy a kivitelezés időszakában próbára tegyék, valamint érvényesítsék a különféle orvosi készülékeket. Azáltal, hogy ki tudják szűrni az esetleges hibákat az állati és emberi kísérletek megkezdése előtt, a kiberszívek a kutatók reményei szerint felgyorsíthatják a fejlesztési folyamatot.  

Az innovatív berendezés emellett hozzájárulhat ahhoz is, hogy ne kerüljenek ki a piacra olyan műszerek, amelyek veszélyesek, vagy könnyen meghibásodnak és a javításuk nagyon költségigényes. A platform lényegében ötvözi a szívritmusra vonatkozó számítási modelleket – a segítségével egyebek közt olyan elektromos jeleket lehet szimulálni, amelyek a szabálytalan szívműködéshez hasonlítanak – egyéb matematikai eszközökkel, hogy tanulmányozhassák, miként használják az emberek az orvosi készülékeket.  

Az újítás révén a jövőben lehetőség nyílhat arra, hogy a szívritmust szabályozó készülékek beállításait optimálissá és személyre szabottá lehessen tenni, mielőtt az eszközt beültetnék a beteg testébe. Az NSF azt is kilátásba helyezte, hogy a következő öt év folyamán egy olyan projektbe is belekezd, amelynek a részeként mesterséges sejtekkel ellátott mikroszkopikus robotokat szeretnének tesztelni, hogy elősegítsék az emberi szövetek és szervek regenerációját. Az alapítvány a két fejlesztésre összesen 8,75 millió dollárt fordít a tervek szerint. 

Forrás: Gizmodo/EurekAlert