Így lehet okosnegyed egy régi bécsi repülőtérből

Így lehet okosnegyed egy régi bécsi repülőtérből

Így lehet okosnegyed egy régi bécsi repülőtérből

energia

2 perc

Lehetséges, hogy nemsokára elég lesz a szomszédba menni azért, ha saját szemünkkel akarjuk látni egy igazán innovatív település előnyeit.

A német Siemens AG olyan konzorciumot vezet, mely éppen egy, a térségben teljesen újnak számító, okostechnológiával kapcsolatos kutatást végez Bécs egyik külső kerületében, Aspernben.

Így is élhetőbbé tehetőek a városok

A vállalat köz- és magánszférabeli partnerség keretein belül vezeti az Aspern Smart City Research programot, melynek 5 évre szóló, körülbelül 38,5 millió eurós költségvetéséből két energetikai szolgáltató is kiveszi a részét: a Wien Energie és a Wiener Netze hozzájárulásukkal fő partnereknek számítanak. 

A kutatás egyik fő célja, hogy olyan innovatív energiaellátási módot találjanak, amely szakítva az egyre inkább elavuló klasszikus megoldásokkal megfelelhet a jövő városai számára is. Ezzel lefekteti az olyan szolgáltatások alapját is, amelyek a jövőben például képesek lesznek rugalmas tarifák biztosítására, és mindezek a fogyasztó által termelt energiával is különösebb akadály nélkül összhangba hozhatók. A programhoz szorosan kötődő másik újítás az energiatakarékosság növelése oly módon, hogy a későbbiekben a szolgáltatott energiamennyiség esetében a rendszer figyelembe vegye például az időjárásban beállt változásokat is. 

Jelenleg a projekt mindössze három épületre korlátozódik, ebből a látszólag kisszámú forrásból azonban naponta 2 millió adatpontot nyernek ki. Az elemzéshez használt minta egy 213 lakásos társasházból, egy iskolából és egy diákszállóból áll. 

Miért éppen Aspern?

A kerület Bécs legújabb negyedének számít, az ott lévő reptér területét 2008-ban kezdték beépíteni. A beruházás teljes költsége jelenleg 6 milliárd eurónál jár, az építkezés befejezésének tervezett időpontja 2028-ra várható. 

Az itt lakók többsége 2015-ben költözött a városnegyedbe, amikor megépült a városi közlekedési hálózatba bekapcsolódó metróvonal. A várt húszezer lakosból eddig már hatezren költöztek be a területre, pedig még meg sem épült az infrastruktúra főbb pontjainak minden része. A tervek szerint például a jövőben a Bécs-Pozsony vasútvonal is megállót kapna a városrészben.

Az innovatív negyed nemcsak okos, hanem zöld is lesz. A városrész ugyanis azt a Gartner elemzése alapján kirajzolódott tendenciát igyekszik követni, ami szerint a jövő települései jóval környezettudatosabbak és fenntarthatóbbak lesznek a maiaknál.

Forrás: ReadWrite