Kültéri okosizzókkal bővít a Philips

Kültéri okosizzókkal bővít a Philips

Kültéri okosizzókkal bővít a Philips

energia

2 perc

A holland multi piacra dobja a Hue lámpacsalád új tagjait.

Az intelligens világítótestek hagyományos fehérben és színes-színváltós változatban egyaránt elérhetők lesznek, így biztonsági célra és a kerti sütögetés hangulatának „feldobására” is beszerezhetőek.

Sridhar Kumaraswamy, az ágazat üzleti vezetője elmondta: az új termékek megalkotásakor elsősorban a piaci igényekhez igazodtak, hiszen az ügyfelek mindig újfajta megoldásokat keresnek okosvilágítási rendszereik bővítéséhez. „Bár a Philips Hue izzók és lámpatestek között minden beltéri helyiségben felszerelhető változat megtalálható, de szó szerint és átvitt értelemben is 'át akartuk lépni a küszöböt' azzal, hogy kifejezetten kültéri használatra szánt darabokkal is kínálunk” – tette hozzá.

Az újabb termékek is teljesen „belesimulnak” a lámpacsalád ökoszisztémájába, és ugyanúgy működnek, mint a beltéri egységek. A felhasználónak a kinti világítást egyszerűen csatlakoztatnia kell ZigBee-n keresztül a Philips Hue „hídhoz”. Innentől kezdve pedig egy gombnyomással irányíthatja a rendszert, függetlenül attól, hogy otthon vagy éppen távol van-e. A fények az eddigieknek megfelelően a kapcsolódó applikáción keresztül vagy hangvezérléssel szabályozhatók, és működik az alkalmazás Home & Away funkciója is.

A rendszer központja tehát a Bridge, amely szó szerint hidat képez az okoseszköz és a fényforrások között. Egyetlen Bridge-hez egyszerre akár 50 lámpa és egyéb eszköz is csatlakoztatható.

A sorozatban megtalálhatók a 800 lumen (Inara, Luca) és 1600 lumen (Lidara) fényerejű falra szerelhető lámpatestek, az 1300 lumenes kültéri reflektor (White PAR38), valamint a 640 lumenes kültéri színes fények és reflektorok (Calla, Lily).

16 millió szín

A fehér fényű lámpák a bejárati- vagy a hátsó ajtó mellé szerelve akár előre ütemezett bekapcsolással is fogadhatják a hazatérő családtagokat vagy az érkező vendégeket. A színes fényű darabokkal pedig hangulatossá tehetik a baráti összejövetelt, de igény szerint akár relaxációhoz is használhatók. A Lily reflektornál akár 16 millió szín közül lehet választani, hogy mivel szeretnék megvilágítani a kertet vagy a virágokat. A termékek a korábbi hírek szerint a nyár folyamán Európában és Egyesült Államokban egyszerre debütálnak.

Forrás: