Magyar e-robogóval lehetnének élhetőbbek a városok

Magyar e-robogóval lehetnének élhetőbbek a városok

Magyar e-robogóval lehetnének élhetőbbek a városok

energia

3 perc

A bécsi Pioneers Fesztiválon bemutatott Servo Movement egy olyan közlekedési vízió, ami megoldást nyújthat a dugókra, a légszennyezésre, és fenntarthatóvá teheti a városi közlekedést.

„Az a probléma, hogy tele van az utca elektromossággal, minden világít, mi pedig egyre több lemerülő eszközt hordunk magunkkal, amit szeretnénk feltölteni. Miért ne lehetne töltő minden sarkon, ha az áram már ott van?” – jegyezte meg Csapó Balázs, a Servo Movement dizájnere és alapítója. 

Hogyan hódíthatják meg a hazai utakat az e-autók?

Az elektromos biciklik, rollerek, kismotorok csendesek, környezetbarátak és a dugók kialakulásához sem járulnak hozzá, mégsem tudtak eléggé elterjedni a városban. Ennek hátterében három akadály áll: a könnyű elektromos járművek töltését nehéz megoldani, tulajdonosaik nem szívesen hagyják azokat az utcán és a legtöbb ilyen eszköz nem felel meg a dizájnérzékeny városi lakosság igényeinek. 

A Virgo IoT Laboratóriumából a nagy sikerű Beachegg után erre a szintén globális méretű problémára született megoldási kísérlet a Servo Movement megalkotásával. Az elsőre bonyolultnak tűnő rendszer három, egymásra épülő, de önállóan is működőképes innovációt takar.

Servo Powershare

A mindenki számára nyitott közösségi árammegosztó rendszer azoknak készült, akik szeretnék elektromos járműveiket rendszeresen használni városon belüli közlekedésre, de nem tudják azokat sem otthon, sem a városban feltölteni. 

A Servo PowerShare üzleti modellje a tervek szerint – az Airbnb-vel vagy az Uberrel szemben, ahol az ellenérdekelt felek lobbiereje sok esetben ellehetetleníti a működést – magát az áramszolgáltatót teszi érdekeltté abban, hogy a fejlesztőcéggel közösen egy jogilag és gazdaságilag fenntartható rendszert hozzon létre. Egy töltőállomás kialakítása körülbelül 100 ezer forintba kerül, így egyetlen elektromos autótöltő állomás árából egy kisebb város töltési hálózatát, mintegy 150 darab töltőt implementálhat a városvezetés. 

Linda Moped

A high-tech moped a cég első saját fejlesztésű modellje. Nem átalakított kerékpár, nem egy robanómotoros motorbicikli elektromos kiadásban, hanem egy elektromos meghajtásra tervezett jármű. Egyaránt alkalmas a modern európai nagyvárosok lakói számára, akiknek a közösségi közlekedés nem elég gyors és kényelmes, de a kisvárosok akár idősebb lakossága számára is. Azoknak például megfelelő választás lehet, akiknek a kerékpáros közlekedés a domborzati jelleg vagy a fizikai teljesítőképességük okán már nem preferált, vagy a helyi járatsűrűség nem megfelelő az időbeosztásuk szempontjából, de a motorozás kockázatait nem szeretnék vállalni. 

Servo On Board Unit (OBU)

A magyar fejlesztői csapat létrehozta a városi járművekbe való okos fedélzeti számítógépet is, a Servo OBU KIT-et, melynek segítségével bármilyen elektromos jármű okoseszközzé alakítható. A felhasználók a kapcsolódó alkalmazás felületén láthatják, hogy pontosan hány kilométert tudnak még megtenni aktuális akkumulátor töltöttségi szinjtükkel, figyelembe véve a súlyukat, a vezetési stílusukat, a domborzati viszonyokat és a forgalmat. Az alkalmazás azt is megmutatja, hogy hol van a környékükön vagy a céljuk környékén töltőállomás.