Megújuló energiával működik a Vodafone európai hálózata
100%-ban megújuló energiával működik a Vodafone európai hálózata
2021. június 24.
A távközlési cég bejelentette, hogy teljesítette vállalását, miszerint európai működésének energiaellátását mostantól 100%-ban megújuló forrásokból fedezi – beleértve a mobil, illetve vezetékes hálózatok, az adatközpontok, a kiskereskedelmi egységek, valamint az irodák energiaigényét. A vállalást az európai leányvállalatok közül a Vodafone Magyarország teljesítette először, jóval a cégcsoport többi leányvállalata előtt.
Az elmúlt években a Vodafone több fontos lépést tett karbonlábnyomának csökkentése, valamint a környezetbarát működés felé, tovább erősítve ezáltal az éghajlatváltozás-kezelésben betöltött egyre jelentősebb szerepét. Ennek részeként a szolgáltató egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy legkésőbb 2021 júliusáig 100%-ban megújuló energiával fogja üzemeltetni európai hálózatát, ezáltal egy olyan zöldenergiával működő hálózatot létrehozva, amely a jövőben is fenntartható módon fog növekedni.
A Vodafone Group tavaly bejelentett vállalását a Vodafone Magyarország teljesítette elsőként: a magyar leányvállalat ügyfelei már 2020 októbere óta kizárólag szél- és vízenergián alapuló szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A Vodafone Magyarország mellett a vállalást természetesen a többi európai leányvállalat is teljesítette, így mostantól a teljes európai Vodafone-hálózat és a cégcsoport működéséhez szükséges egyéb villamosenergia-szükségleteket is megújuló energiából fedezik. A szolgáltató elkötelezett továbbá abban is, hogy ugyanez a paradigmaváltás 2025-ig Afrikában is végbemenjen.
A most bejelentett átalakulás kulcsfontosságú, hiszen ezzel hatalmas lépést tesznek a 2030-as vállalásuk irányába, miszerint a cég karbonlábnyomát nettó nullára csökkenti, és ezt 2040-ig a teljes beszállítói- és partnerhálózatára is kiterjeszti.
Nick Read, a Vodafone Csoport vezérigazgatója elmondta: „2021. július 1-jétől a Vodafone ügyfelei Európa-szerte azzal a tudattal vehetik igénybe a szolgáltatásainkat, hogy azok teljes mértékben megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával működnek. Ez jelentős lépés azon célunk felé, hogy 2030-ra a saját globális szén-dioxid-kibocsátásunkat nettó nullára csökkentsük, valamint, hogy segítsük ügyfeleinket saját környezeti lábnyomuk csökkentésében, továbbá hogy folytassuk egy fenntartható digitális társadalom kiépítését valamennyi piacunkon”.
Korábbi vállalások és intézkedései bolygónk védelme érdekében
A 100%-ban zöldenergiával működtetett európai hálózat mellett a vállalatcsoport további ambiciózus célokat is megfogalmazott. Ezek közé tartozik többek között azon vállalás is, miszerint 2040-re „nettó nullára” csökkentik a vállalat teljes globális szén-dioxid-kibocsátását. Ezeket a célokat korábban a „Tudományosan Megalapozott Célok” (Science Based Targets) kezdeményezés is jóváhagyta, mivel hozzájárulnak a globális felmelegedés 1,5°C-ra történő korlátozásához, ami a Párizsi Megállapodás legambiciózusabb célkitűzése.
Ezen vállalás részeként tavaly a cégcsoport 30%-kal csökkentette az 1. és 2. alkalmazási körbe tartozó üvegházgáz-kibocsátását, így 1,37 millió tonna CO2e-től óvva meg a környezetet. A Vodafone energiafelhasználása nagyjából változatlan maradt, holott a mobil adatforgalom 47%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amely 2020-ról 2021-re 7.983 petabyte-ról 11.714 petabyte-ra emelkedett. Mindezt az energiahatékonyabb mobiltechnológiák használatával érték el.
Előbbiek mellett a vállalat az elmúlt évben 65 millió eurót fektetett energiahatékonysági és megújuló projektekbe, ami 135 GWh éves energiamegtakarítást eredményezett. A legfontosabb energiahatékonysági kezdeményezések között szerepel egyebek mellett a hatékonyabb hálózati eszközök beszerzése és alkalmazása, a fokozatos eltávolodás a kevésbé energiahatékony 3G-hálózattól, illetve az idejétmúlt maghálózati eszközök kivezetése.
A Vodafone beszállítói- és partnerhálózata kiválasztásánál is nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelmi és társadalmi szempontokra. A kiválasztás során ezek az elbírálási szempontok 20%-át teszik ki. A táraság a potenciális beszállítóinak vizsgálata során arra is külön figyelmet fordít, hogy az adott cég milyen lépéseket tesz a szén-dioxid-kibocsátás, valamint a műanyagfelhasználás csökkentéséért, hogyan tekint a körforgásos gazdaságra és a termékek életciklusára, vagy éppen a megújuló energiára.
A társaság erőfeszítéseit a CDP globális környezetvédelmi non-profit szervezet is elismerte, és A-listás cégnek nyilvánította a környezetvédelmi és a klímaváltozás elleni határozott és transzparens cselekedetei okán.
Segítség az ügyfeleknek saját károsanyag-kibocsátásuk csökkentésében
A Vodafone IoT-megoldásaival elkötelezetten támogatja vállalati ügyfeleit szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésében, melynek mértéke egyébként 10 év alatt, 2020 és 2030 között, globálisan összesen 350 millió tonnára becsülhető. A szolgáltató IoT-szolgáltatásai javítják a logisztika és a flottakezelés, az intelligens fogyasztásmérők, a gyártás és egyéb tevékenységek hatékonyságát.
A Carbon Trust becslései szerint a Vodafone IoT-szolgáltatásait használó vállalati ügyfelek együttesen 7,1 millió tonna CO2e-kibocsátás csökkentést érhetnek el a 2021-es pénzügyi év során. Mindez a cég 123 millió IoT-kapcsolatának 54%-ának köszönhető, melynek segítségével a vállalati ügyfelek közvetlenül tudják csökkenteni saját károsanyag kibocsátásukat.
2021 márciusában a távközlési cég is az Európai Zöld Digitális Koalíció alapító tagjai között volt, amelynek célja, hogy az IKT-szektor támogassa az EU döntéshozóit és szakértőit azon befektetések megvalósításában, melyek lehetővé teszik a digitális megoldások klímavédelemben betöltött szerepének növelését.
Hozzájárulás az e-hulladék csökkentéséhez és a körforgásos gazdaság kiépítéséhez
A cégcsoport vállalásai között szerepel az is, hogy 2025-ig 100%-ban újrafelhasználják, továbbértékesítik vagy újrahasznosítják a hálózat működése során keletkező hulladékot. A társaság erőforrás-hatékonysági és hulladékgazdálkodási programokat folytat minden piacán a hulladék és a felesleges informatikai berendezések környezeti hatásainak minimalizálása érdekében.
A Vodafone hálózatának működtetése során keletkező hulladék 98,7%-át – a veszélyes hulladékok kivételével – a 2021-es pénzügyi év során újrafelhasználják vagy újrahasznosítják. Ez a hálózati hulladék éves szintű 22,5%-os csökkenését eredményezi, amely így 8.138 tonnáról 6.307 tonnára csökken.
2020-ban belső eszközcsere platformot indítottak a leányvállalatok között, amely lehetővé teszi a felesleges készletek vagy a leszerelt nagy hálózati elemek és tartóberendezések újrahasznosítását. Ez több mint 1.250 tonnányi szén-dioxid-kibocsátásnak megfelelő károsanyag-kibocsátás csökkenést eredményezett, és több mint 10 millió eurót takarított meg a folyamat során a vállalat. A Vodafone jelenleg vizsgálja a megoldás partnerpiacokra és más szolgáltatókra történő kiterjesztésének lehetőségét.
A telekommunikációs szolgáltató legtöbb piacán, köztük hazánkban is elérhetőek eszközbeszámítási, eszközvisszavásárlási és eszközjavítási szolgáltatások. A társaság ezzel ösztönzi az ügyfeleket, hogy megjavíttassák vagy visszavigyék régi eszközeiket.
2021 májusában, a Vodafone Európa négy vezető hálózatüzemeltetőjével összefogva egy új, páneurópai környezetvédelmi minősítési rendszert vezetett be, amely egyrészt a fogyasztókat segíti abban, hogy megtalálják és előnyben részesítsék a leginkább fenntartható mobiltelefonokat, másrészt arra ösztönzi a szállítókat, hogy csökkentsék eszközeik környezeti hatásait.