Napelem és akkumulátor egyben – Ezt tudja az okosszövet

Napelem és akkumulátor egyben – Ezt tudja az okosszövet

Napelem és akkumulátor egyben – Ezt tudja az okosszövet

energia

2 perc

Miért is cipelne magával egy külső akkumulátort, ha a pulóverével is feltöltheti a telefonját? Ez adta az ötletet ahhoz az okostextilhez, melynek szálait úgy lehet egybeszőni, mint a gyapotot, utána pedig kinyerhető és tárolható is a napenergia.

A technológiát kifejlesztő kínai tudósok azt remélik, találmányuk a jövőben a mindennapi élet részévé válhat majd. Számos olyan IoT-megoldással felvértezett ruházat érhető már el a piacon, amelyek képesek a pulzusmérésre, az aktivitásmérésre vagy a csecsemők alvási mintájának követésére. Nem is szólva az olyan csuklópántokról, gombokról, fülhallgatókról és szenzorokról, amelyek valóságos adatközponttá varázsolják az emberi testet.

A jövő autója lehet – Intelligens és még energiát is termel

A napenergia-gyűjtő szálak a biometrikus adatok mérésére ugyan nem képesek, viszont egy kisebb területen választ adhatnak a modern társadalom két nagy kérdésére: hogyan lehet minden készüléket feltöltött állapotban tartani, illetve, hogy miként lehet az energiát felhasználni anélkül, hogy káros anyagok kerülnének a levegőbe, és fokoznák a globális felmelegedést.

A különleges textil két fő összetevőből áll: festékanyaggal érzékenyített napelemcellákból, amelyek képesek a napenergia hasznosítására, és olyan szuperkondenzátoros rostból, amely feladata az energia tárolása és kibocsátása. Az egymásba szőtt összetevőkből pedig gyakorlatilag bármi elkészíthető. Az „okosanyag” a tervező elképzelése szerint szabható, varrható, igazítható, tehát a textil technológia „tudása” a hagyományos felhasználási lehetőségeket nem korlátozza.

Természetesen hosszú még az út, amíg az okostextil a boltok polcaira kerül, hiszen először bizonyítania kell, hogy megfelelően költséghatékony, energiatakarékos és tartós – mondta Rigoberto Advincula professzor, aki makromolekuláris tudományokkal foglalkozik. Szerinte nagyjából öt évre van még szükség ahhoz, hogy az anyag kereskedelmi forgalomba kerüljön. Elsőként várhatóan a hadsereg tagjai vagy a mentők fogják hordani az „okosruhákat”, akiknek olyan könnyű áramforrásra van szükségük, amit igény szerint magukkal vihetnek (illetve esetükben inkább magukon viselhetnek).

A két fejlesztő elmondása alapján az anyagot konkrét ruhadarabnál még nem használták, ráadásul a napelemhez használt festék egyelőre nem környezetbarát, mivel olyan illékony szerves vegyületeket tartalmaz, amelyek veszélyesek lehetnek az emberi egészségre és a természetes ökoszisztémákra. További megoldandó feladat, hogy a textil nem vízálló, attól viszont a fejlesztők szerint nem kell tartani, hogy a speciális szövet túlmelegedne vagy kigyulladna.

Forrás: Mashable