900 ezer hazai munkahelyet változtat meg az AI

Kapcsolódó cikkek

900 ezer hazai munkahelyet változtat meg az AI

900 ezer hazai munkahelyet változtat meg a mesterséges intelligencia

gyártás

1 perc

A PwC Magyarország tanulmánya szerint 15 éven belül idehaza is jelentős hatása lesz az új technológiai trendeknek.

A tanácsadó cég azt prognosztizálja, hogy a drasztikus változások várhatóan már a 2030-as évektől jelentkezni fognak idehaza is. Ennek alapján a következő 15 évben akár 900 ezer munkahelyet érinthetnek a technológiai trendek, ezen belül a magyarországi feldolgozóipart, a szállítmányozást és az építőipart fogja drámai mértékben megváltoztatni az AI térnyerése – összegezte a Bitport.

Hullámokban „támadnak” a gépek

A nemek arányáról szólva a PwC megállapítja, hogy 2020 és 2030 között várhatóan a női munkavállalókra lesznek a legnagyobb hatással az új technológiák, míg a férfi munkavállalók a harmadik hullámban kerülnek majd egyértelműen túlsúlyba.

Az első hullámban, vagyis a 2020-as évek elejétől az Artificial Intelligence (AI) főleg az egyszerű számítási feladatokat és strukturált adathalmazok elemzését lesz képes elvégezni. Mindez a kifejezetten adatfeldolgozásra épülő ágazatokat érintheti, például a pénzügyi és infokommunikációs szektorokat.

A 2020-as évek közepétől, a második hullámban a gépi intelligencia az üzleti támogatási és egyszerű döntéshozatali funkciókat is át tudja majd venni. A 2030-as évektől, a harmadik hullámban pedig a fizikai munka és kézi precíziós feladatok automatizálásában is megjelenik a technológia, legyen szó összeszerelési vagy szállítmányozási feladatokról.