A Microsoft is a mesterséges intelligenciára fókuszál

A Microsoft is a mesterséges intelligenciára fókuszál

A Microsoft is a mesterséges intelligenciára fókuszál

gyártás

2 perc

A redmondi szoftveróriás olyan tudósok és mérnökök számára hozott létre kutatási inkubátorházat, akik az eddigi egyfunkciós megoldások helyett széles körben alkalmazható Artificial Intelligence (AI) kifejlesztésén dolgoznak.

Akkora az igény erre a fajta, öntudattal rendelkező és széles körűen használható mesterséges intelligenciára, hogy a Google, a Facebook, az Apple és az Amazon is egyaránt több millió dollárt invesztáltak már ezekbe a fejlesztésekbe. A Microsoft tavaly szeptemberben hozta létre a témával foglalkozó kutatók munkájának elősegítésére azt a kutatási és AI részlegét, amelynek ez az újabb inkubátorház is a része lett. 

Óriási lehetőségeket rejt a Mesterséges Intelligencia

A cég vezérigazgatója bejelentette, hogy a mesterséges intelligencia, melynek része a felhőalapú számítástechnika, a kiterjesztett valóság (AR) és a Dolgok Internete (IoT) is, a vállalat működésének előterébe kerül. Egyúttal Satya Nadella közölte azt is, hogy leépítéseket és átszervezéseket hajtanak végre, hogy az Azure felhőplatformra koncentráljanak, miközben távolodnak a hagyományos irodai programcsomagokra fókuszáló modelltől.

Az utóbbi intézkedések már több fronton is látszanak; ezek közé tartozik a Skype új fordító szolgáltatása, a Translator és a Cortana, a Windows-alapú készülékeken működő személyi asszisztense.

Közös fejlesztések egyetemi és vállalati kutatókkal

Az amerikai óriás a mesterséges intelligencia fejlesztésében együttműködik az ország vezető műszaki egyetemének is számító MIT által szorgalmazott Agyi és Gépi Elmék Központtal is. Egy frissen létrehozott, etikai kérdésekkel foglalkozó csoport az AI kutatók melletti tanácsadó testületként funkcionál. A mesterséges intelligencia etikus kezelésében pedig a Microsoft együttműködik más nagy cégekkel is, köztük az Amazon, a Google, a Facebook és az IBM vállalatokkal.

Forrás: ReadWrite