Az építőipar is sokat nyerhet az okostechnológiával

Az építőipar is sokat nyerhet az okostechnológiával

Az építőipar is sokat nyerhet az okostechnológiával

gyártás

3 perc

Az építkezés területén forradalmi változást hoz a gépek közötti kommunikációra épülő megoldások beépítése, nyomon lehet követni a felszerelés és a dolgozók helyzetét, illetve fokozni lehet a munkahelyi biztonságot is.

Ha már elgondolkodott azon, hogy a gépek közötti (M2M: machine-to-machine) kommunikáció milyen konkrét előnyökkel járhat az építőipar területén, akkor egészen biztosan kilométeres hosszúságú lista gyűlt össze a fejében. A modern technológiák átvételével az építésvezetők például sokkal jobban a kezükben tudják tartani a kivitelezés ütemezését.

A kifejezetten építkezési területekre tervezett, többfunkciós flottamenedzsment-rendszerek segíthetnek első körben eloszlatni azon építésvezetők aggályait, akik rendkívül drága és speciális felszereléssel dolgoznak. Az intelligens megoldások lehetővé teszik, hogy a felszerelés valamennyi darabját megjelöljék és nyomon kövessék, emellett „geofence”-nek nevezett virtuális kerítéseket lehet kialakítani az áru védelmére. A behatárolt területet ebben az esetben GPS-alapú szoftverek segítségével felügyelhető, így pontosan ellenőrizhető, hogy ki lép be, illetve ki a lezárt zónából.

A gépek közötti kommunikációra épülő fejlesztések beemelése azt is lehetővé teszi, hogy korlátozzák a bejutást az építkezési területre, azonosítsák az érkezők személyazonosságát, és megtegyenek minden szükséges óvintézkedést a lopások kivédésére. Az innovatív technológiáknak emellett a gyártási helyszíneken is komoly hasznát lehet venni, például figyelmeztetheti a teherautók vezetőit, hogyha átlépték a sebességhatárt.

Ezt a korszakot az M2M irányítja? >>A szállítókamionokba szerelt érzékelők gyűjtik az adatokat a sofőrök vezetési stílusáról későbbi ellenőrzés céljából, a vezetési technika finomításával ugyanis jelentősen csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás.

A mozgást figyelő szenzorok emellett folyamatosan nyomon követik, hogy mi történik az építkezési területen, melyik dolgozó milyen útvonalakon járt. A speciális munkakörülmények miatt a legtöbb esetben ráadásul a helyszínen nincs elérhető wifi-hálózat vagy egyéb, rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikációs lehetőség. Emiatt jelentősen felértékelődik a mobilhálózatok szerepe az építkezések során. 

Az M2M-megoldások emellett számtalan más területen jelenthetnek még előrelépést. A Deconstruction vállalat mBuilder elnevezésű M2M-alapú szenzorjai például az alábbi módokon támogatják a kivitelezők munkáját:

  • Jelzik, hogyha a rezgések vagy a zaj szintje elér egy bizonyos határt, így elejét lehet venni a lakossági panaszoknak és a rendőri intézkedésnek. Az építésvezetők ugyanis azonnali értesítőt kapnak a mobiltelefonjukra, ha átlépik a küszöböt.
  • Rögzítik a hőmérsékletben és a páratartalomban bekövetkező változást, így az építkezési anyagokat meg lehet óvni, mielőtt megrongálódnának, vagy káros hatással lennének a dolgozókra.
  • 24 órán keresztül távolról is megfigyelik az építkezési területet.

A Systech Corporation cég szintén a hétköznapi használati tárgyakat összekötő Dolgok Internetének további növekedési lehetőségeire hívta fel a figyelmet az építkezések területén:  

  • Karbantartás, szerelés: a jelenlegi adatok elemzése szerint az építészeti iparágban a műszaki javítási és karbantartási kiadások képezik a harmadik legnagyobb kiadási tételt. A beépített érzékelők révén azonban a gépek már a meghibásodás korai stádiumában felismerik a problémákat és erről értesítést küldenek az építésvezetőnek.
  • Energia-optimalizálás: az intelligens világítási rendszerek és a hőmérséklet szenzoros követése visszaszoríthatja az energiapazarlást, amely a költségek lefaragásában is segíthet.
  • Biztonság: ha a drónokhoz hasonlító intelligens gépezetek átvállalnak az emberektől néhány veszélyes feladatot, akkor ezáltal számottevően csökkenhetnek a biztosítási költségek, illetve a biztonsági képzésekre és óvintézkedésekre fordított kiadások, ráadásul a dolgozók is jóval nagyobb védelmet élvezhetnek.
  • A szállítmányok és a személyzet felügyelete: okostelefonon lehet nyomon követni, hogy a munkavállalók éppen hol is tartózkodnak, a szállítmányok megfelelően haladnak-e a céljuk felé. Ez lehetővé teszi az építésvezetőnek, hogy időben beavatkozzon, mielőtt még kimerülnének a készletek, illetve oda küldje a munkásokat, ahol abban a pillanatban a legnagyobb szükség van rájuk.