CES 2017: magyar cégek a világ legnagyobb tech show-ján
CES 2017: magyar cégek a világ legnagyobb tech show-ján
2016. december 07.
Néhány hét múlva lehull a lepel arról, hogy milyen technológiai trendek, eszközök, újdonságok határozzák majd meg mindennapjainkat a jövő évben. Január 5-8. között ugyanis immár ötvenedik alkalommal rendezik meg a CES-t Las Vegasban. A rendezvényen ezúttal négy cég képviseli kiállítóként Magyarországot, köztük három, ígéretes startup vállalkozás is.
Évről-évre a CES (Consumer Electronics Show) nyújtja a legátfogóbb képet arról, hogy milyen irányba tart a mindennapi életünket meghatározó, fogyasztói technológia, melyek a legújabb trendek, termékek és vívmányok. Jövő év elején sem lesz ez másként, hiszen a világ legnagyobb hi-tech kiállításán, több mint 220 ezer négyzetméteren a világ meghatározó nagyvállalatai mutatják be innovációikat, illetve mellettük a világ minden tájáról 600 startup is kiállítja fejlesztéseit. Az expóra 3800 kiállítót és 165 ezer látogatót várnak a szervezők.
A technológia csúcsrendezvény szokás szerint minden meghatározó technológiai trendet felvonultat. Így külön kiállítóteret kap egyebek közt a 3D-nyomtatás, a kiterjesztett valóság (AR), a drónok, az e-kereskedelem, a fitnesz tech, a robotika, az önvezető autók, az okosotthon-technológiák, a videójátékok vagy a viselhető eszközök.
Magyarok a CES-en
Négy magyar cég is bemutatkozik a techvilág nagyágyúi között. A GPS Tuner már évek óta stabil résztvevője a kiállításnak, a korábban kerékpáros navigációs rendszerével jelentős nemzetközi sikereket elérő cég fő terméke immár az elektromos kerékpárokhoz készített komplex fedélzeti számítógép alkalmazás. Az EBike Tuner képes arra, hogy folyamatosan adatokat szolgáltasson a bicikli akkumulátoráról és a felhasználó teljesítményéről is a jól bevált navigációs funkciók mellett.
A kerékpáros szoftverfejlesztő mellett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), a startupok nemzetközi piacra lépését segítő InnoTrade programjának köszönhetően három magyar korai fázisú vállalkozás is bemutatkozhat a CES-en.
Az Apple eszközökhöz komplett kiegészítőt készítő DoBox, már szintén ért el nemzetközi sikert: közösségi finanszírozási kampány keretében nemrégiben 100 ezer dollárt (több mint 28 millió forintot) kalapoztak össze a Kickstarteren. A piacon egyedi megoldást nyújtó kütyüvel könnyedén köthetőek össze a különböző Apple készülékek, más külső eszközökkel (így például tévével, monitorral, zenelejátszóval stb.).
A Sybrillo szintén egy sikeres nemzetközi pénzgyűjtő kampánnyal a háta mögött utazik az Egyesült Államokba: a csapat ugyancsak a Kickstarteren csaknem 150 ezer dollárt (több mint 42 millió forintot) gyűjtött össze. A népszerű GoPro akciókamerákhoz fejlesztett távirányítható stabilizátor segítségével bárki professzionális minőségű videó felvételeket készíthet.
A harmadik hazai résztvevő, a Chameleon pedig egy olyan átfogó okosotthon-platformot fejlesztett ki, mely kompatibilis a legtöbb gyártó különböző smart home eszközeivel, így egységes irányító központként szolgál a felhasználóknak. A rendszer képes többek között a fűtés, a hűtés, a világítás, a biztonsági rendszer, a szórakoztatóelektronika, a sötétítés vagy az öntözés vezérlésére is.