Előtérben az okosotthon – Megérkezett az újgenerációs Wink
Előtérben az okosotthon – Megérkezett az újgenerációs Wink
2016. október 06.
Az intelligens központi vezérlőegység második generációja nemcsak kívülről csinosabb, de belülről is számos frissítést kapott.
Két év is eltelt már a New York-i székhelyű Quirky által fejlesztett Wink bemutatása óta. Számos jelentős piaci szereplő, mint például az Amazon, a Google vagy az Apple „szállt be” a smart home versenybe, és állt elő hasonló megoldásokkal, így növelve a csatlakoztatott otthoni berendezések számát.
Mindeközben a Quirky szépen csendben dolgozott a háttérben, szeptember végén pedig bemutatták fejlesztésük második generációs változatát, mely elődjéhez képest kulcsfontosságú változásokon esett át, különös tekintettel a felhasználói beállításokra és a megfelelő kapcsolat biztosítására.
A Wink 2.0-át kifejezetten úgy tervezték, hogy már a dobozból kivéve azonnal működőképes legyen, az applikáció újonnan frissített verziója pedig automatikusan észleli a hub-ot bekapcsoláskor. Maga az adatátviteli folyamat is jóval egyszerűbb lett, ugyanis a kapcsolódó eszközök és beállítások szintén automatikusan „hozzáadódnak” a kezelőrendszerhez.
A szerkezet külseje is megújult, az új változat jóval keskenyebb elődjénél, újdonságként pedig kábeles internetcsatlakozóval is rendelkezik, de a WiFi-kapcsolatot is továbbfejlesztették, amely a 2,4-es és az 5 gigahertzes hálózatot egyaránt támogatja, sőt kompatibilis lett egy sor vezeték nélküli protokollal, így a Bluetooth Low Energy Kidde, a Lutron Clear Connect, a Z-Wave és a ZigBee megoldásokkal is.
Bár az új modell kicsit drágább elődjénél, a 99 dolláros – 27 ezer forintos – ár magasnak azért még így sem mondható. A termék várhatóan még októberben piacra kerül, aki pedig az újítások ellenére ragaszkodik az eredeti változathoz, az 69 dollárért még hozzájuthat az első generációs Winkhez is.
Forrás: TechCrunch
További cikkek a témában
