Felvásárolta a MachineMax-ot a Shell
Felvásárolta a MachineMax-ot a Shell
2021. július 19.
Az olajvállalat a MachineMax egyedüli tulajdonosa, megszerezve ezzel a cég két másik befektetőjének – a BCG Digital Ventures-nek és a B Capital Group-nak –, valamint a társaság két alapítójának részesedését is.
A MachineMax intelligens szenzorok és a következő generációs elemzések segítségével segíti a vállalatokat abban, hogy maximalizálják munkagép-flottáik jövedelmezőségét és hatékonyságát.
A társaság ugyanakkor továbbra is önálló szervezetként fog működik. Ennek előnye, hogy a Shell újonnan alakult Sectors & Decarbonisation üzletágába tartoznak. A szakértői ágazati csapatokból álló szervezet bányászati, építőipari, feldolgozóipari és mezőgazdasági partnerek számára kínál különféle megoldásokat.
Shweta Saxena, a MachineMax társalapítója és termékfejlesztési vezetője 2021. június végétől vette át a vezérigazgatói posztot Amit Rai-tól, a társaság másik társalapítójától. A cég Londonban, valamint az indiai Hyderabadban működik, és az alapítás óta eltelt három év alatt több mint 70 ügyfelet tudhatnak magukénak 6 kontinens 30 piacán.
Carlos Maurer, a Shell globális kereskedelmi ügyvezető alelnöke úgy véli, a felvásárolt cég innovatív digitális megoldásai révén számos szektorban akár azonnal is csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás.
A MachineMax digitális szolgáltatása világ bármely pontján található munkagépek számára igénybe vehető. A rendszer alapját egy egyszerűen telepíthető, vezeték nélküli intelligens szenzor adja, amely minden típusú motorhoz illeszkedik. A mesterséges intelligencia segítségével pedig olyan egyedi gépi aláírást hoz létre, amely alkalmas az egyes járművek nyomon követésére, az üresjáratok mérésére és egyéb mutatók monitorozására.
A felhőalapú számítás segítségével az üzemeltetők valós idejű adatokat és elemzéseket érhetnek el. A könnyen használható kezelőfelület pedig segíthet a flotta működésének és prediktív karbantartásának optimalizálásában.
A vállalatnak számos jelentős bányászati ügyfele van. Tavaly például a globális ipari ásványbányászatban vezető szerepet betöltő Imerys-szel állapodtak meg, melynek eredményeként a világ 11 országába juttatták el a kapcsolódó eszközkezelő platformot. További ügyfeleik között tudhatják a londoni székhelyű Vedanta Resources társaságot is.
Forrás: