Friss jóslatok a hálózatba kapcsolat világ jövőjéről
Friss jóslatok a hálózatba kapcsolat világ jövőjéről
2016. április 08.
Az elmúlt évek során számos szakértő nevezte a tárgyakat a világhálóra csatlakoztató Dolgok Internetét a következő ipari forradalomnak, miután az IoT alapjaiban változtatja meg azt a módot, ahogy a cégek, a kormányzatok és a fogyasztók kapcsolatba lépnek a fizikai világgal.
A BI Intelligence már két éve igyekszik pontosan nyomon követni az Internet of Things technológia fejlődését és növekedését. A kutatócég elsősorban azt vizsgálta, hogy az IoT hálózatán belül a különböző szereplők hogyan tudnak hozzákapcsolódni és milyen módon tudják irányítani a világhálóval összeköttetésben álló eszközeiket. A cég 16 különféle környezetet vizsgált, így a szakértők ennek jegyében például gyártási folyamatok során, a mezőgazdaságban, a szállítmányozásban, illetve okosotthonokban tanulmányozták az IoT-készülékek, adatküldő szenzorok gyakorlati alkalmazását.
A BI Intelligence legújabb kutatásában górcső alá veszi az IoT rendszerét alkotó valamennyi összetevőt, beleértve magukat az intelligens, csatlakoztatott eszközöket, az összegyűjtött információkra épülő elemzéseket, az informatikai hálózatokat, valamint a biztonság kérdését. A cég emellett becsléseket és előrejelzéseket is közöl, külön kitérve az eszközök számának várható növekedésére, a befektetett összegre, valamint a beruházások potenciális megtérülésére.
Íme, a kutatás legfőbb megállapításai
– 2020-ban világszerte várhatóan 34 milliárd készülék fog csatlakozni a világhálóhoz, ez jelentős növekedés a tavalyi évben regisztrált 10 milliárd eszközhöz képest. Ebből a szó szoros értelmében vett IoT-berendezések száma 24 milliárdot fog kitenni, míg a „hagyományos” számítástechnikai eszközök (például okostelefonok, táblagépek vagy okosórák) száma 10 milliárd körül alakul majd.
– A következő öt év során világszerte körülbelül 6 billió dollárt fognak költeni az IoT-hoz kapcsolódó fejlesztésekre és beruházásokra.
– Egyértelműen a vállalkozások veszik majd át leggyorsabban a korszerű megoldásokat. A cégvezetők az Internet of Things előnyei közül a következőket értékelik a legjobban, hogyha az eredményeik javításáról van szó:
- működési költségek csökkentése,
- javuló termelékenység,
- új piacokra történő belépés, innovatív termékek kifejlesztése.
– A kormányzatok főként a termelékenység növelésére, a költségek lefaragására, valamint a lakosság életminőségének javítására koncentrálnak. A BI Intelligence előrejelzése szerint a Dolgok Internetét leggyorsabban átvevő piaci szereplők között az állami szektor szerzi majd meg a dobogó második helyét.
– A felhasználók a cégekhez és a kormányzatokhoz képest csak kisebb lemaradással zárkóznak fel az innovációs hullámhoz, és kezdik el a mindennapjaikban is használni a Dolgok Internetéhez csatlakozó készülékeket. Ettől függetlenül természetesen jelentős mennyiségű IoT-re épülő eszközt vásárolnak majd és komoly összegeket költenek az újdonságokra.
Forrás: Business Insider