Hamvaiból támadhat fel a Google Glass

Hamvaiból támadhat fel a Google Glass

Hamvaiból támadhat fel a Google Glass

gyártás

3 perc

A keresőóriás intelligens szemüvege az ígéretes indulás után mégsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de most az ipar újra felfedezte magának.

A technológiai híreket követők még emlékezhetnek az első Google Glass reklámra: a készülék minden korábbinál észrevétlenebb kijelzőt ígért extrémsportokhoz, mindennapi teendőkhöz, közösségi médiához. 2013-ban még az „OK Glass” kulcsszóval aktiválható hangvezérlés is teljesen újszerűen hatott, hiszen akkoriban még a telefonokon sem volt ennyire elterjedt a hangfelismerés.

A következő években azonban szépen lassan kiderült, hogy az eszköz tele van apró hibákkal, nem működik olyan gyorsan, mint gondolták, és ráadásul nem is teljesítette mindig a parancsokat. Ha minden tökéletesen is működött volna, akkor sem tudta senki igazán jól meghatározni, hogy milyen felhasználói igényt is elégít ki a szem elé helyezett miniképernyő. Bármennyire próbálta a cég elhitetni, hogy a szemüveg divatos és stílusos kiegészítő, ilyen szempontból mégsem nyerte el a felhasználók tetszését.

Volt ennél azonban egy sokkal komolyabb probléma is, mégpedig a szemüveg kamerája, amely észrevétlenül bármikor készíthetett felvételeket. A magánélethez való jogot sokak szerint sértette a Google Glass, még azt követően is, hogy a fejlesztők a felháborodásokra válaszként beépítettek egy funkciót, mely villogó lámpával jelezte a felvételt.

Ezeken felül a csillagászati ár és a rövid akkumulátoridő is bővítette a problémák sorát, aminek következtében a fejlesztésért felelős X labs (mely akkor még a Google belső projektjeként működött) 2015-ben képletesen lehúzta a rolót. A Google Glass honlapján azonban sejtelmesen úgy fogalmaztak, hogy „az útnak még nincs vége”, így valószínűsíthető volt, hogy valamikor a jövőben még hallani fogunk az okosszemüvegről. 

Variációk egy témára

Azóta a viselhető kiegészítők terén robbanásszerű fejlődés ment végbe. Okosórák, fitneszkiegészítők, Bluetooth-os fülhallgatók jelentek meg a piacon, de a viselhető technológián belül csak elvétve lehet olyan szemüveget találni, amelybe sikeresen applikálták a kijelzőt. A legmesszebre talán a Microsoft kevert valóságú Hololense fejlesztése vagy a Snapchat-hez kapcsolható Spectacles jutott. Ez utóbbit azonban csak kamerákkal látták el, hogy azzal készíthessenek a felhasználók rövid videókat és képeket.

Újra kapósak lehetnek a viselhető kiegészítők

Mindeközben a hangvezérlés is egyre elterjedtebb lett. Számtalan funkció, melyet a Google Glass ígért, ma már könnyen megoldható egy okostelefonnal is. Az „OK Glass” helyett pedig elég csak annyit mondani, hogy „OK Google” vagy „Hey, Siri”, és a telefon kijelzője felvillan. Ezen megoldásokkal ugyanúgy elérhető több kulcsfontosságú funkció, főleg amikor a felhasználó mindkét keze foglalt, például vezetés, biciklizés vagy akár főzés közben.

Fejlesztési kilátások a gyárakban

A fentiek fényében sokak szerint a Google Glass a technológiai történelem nagykönyvében az „ígéretes, de végül elbukott” projektek sorát gazdagította, és sokáig valóban úgy tűnt, hogy annak idején a tervezők helytelenül választották meg a fejlesztési irányt. A nagy csendben azonban a szemüveg mégis népszerű lett például a traktor- és repülőgépgyárakban, ahol a kivetített kijelző rengeteget segít a bonyolult összeszerelési folyamatok felgyorsításában.

Több év tesztüzem után most teljesen váratlanul bejelentette a vállalat a Google Glass Enterprise Edition szemüveget, egy hardveresen is teljesen újragondolt változatot. Az eszköznek végre van egy jól körülhatárolt célközönsége, és ami talán még fontosabb, hogy olyan felhasználói bázissal is bír, akik számára már bizonyított a fejlesztés.

A cikket hamarosan folytatjuk az új modell részletes bemutatásával.