Hogy lett a mobil okos?

Hogy lett a mobil okos?

Hogy lett a mobil okos?

gyártás

2 perc

A gépek közötti kommunikáció (M2M), a Dolgok Internete (Internet of Things, IoT), illetve az ezekhez kapcsolódó eszközök immár átlépték saját határaikat, de még mindig sokan bizonytalanok: mit jelent, ha okos egy eszköz?

Az összefüggések talán könnyebben átláthatók, ha megvizsgáljuk, milyen út is vezetett el idáig.

A „féltégláktól” a mobiltelefonokig

A világ első mobilhívása 1973-hoz kapcsolódik. Egy, az 1980-as években készült darab még közel 80 dekát nyomott és a kifejlesztése több mint 9 000 dollárba került, az akkumulátor pedig mindössze félórás használatot bírt.

Az azóta eltelt 30 évben a mobiltelefon teljesen újra lett gondolva, megjelentek az internetre csatlakozó okostelefonok, és manapság a fejlesztés során szerzett tapasztalatokat az utcai világítástól kezdve a hulladékgyűjtésen át a parkolásig más területeken is felhasználják. A cél a minél intelligensebb, csatlakoztatott ökoszisztémák kialakítása.

Adatok a felhőben

A felhőalapú adattárolás szintén hozzájárulhatott a sikerhez, hiszen azt megelőzően az információk tárolása helyi szinten történt, így gyakorlatilag minden gépnek rendelkeznie kellett az összes adattal ahhoz, hogy az aktuális feladatot megfelelően elvégezhesse. Egyes készülékeket ugyan lehetett időnként szinkronizálni egymással, azonban ez nem összehasonlítható a mai helyzettel, amikor a felhőszolgáltatásoknak köszönhetően az adatcsere folyamatosan biztosított.

SMS-től az NFC-ig – Mobilfizetés lépésről lépésre

Végül – de nem utolsósorban – kiemelhetőek az új fizetési megoldások is. Michael Cyr, a MasterCard amerikai piaci fejlesztéséért felelős ügyvezető alelnöke például úgy véli, a csatlakoztatott eszközök terjedésének köszönhetően egyre több fogyasztó tapasztalja meg a telefonnal, tablettel vagy egyéb viselhető kiegészítővel történő fizetés kényelmét és biztonságosságát.

Egyre inkább jellemző az intelligens szerkezetek egyfajta „távirányítóként” történő használata, melynek köszönhetően a felhasználóknak újfajta élményekben lehet részük, és új szolgáltatásokat vehetnek igénybe, legyen szó navigációról vagy a fizetési folyamatokról.

A jövő intelligenciája

A smart megoldások kapcsán gyakran merül fel a kérdés, hogy pontosan mit is takar mindez. Arról van szó csupán, hogy az adott eszköz képes a hálózaton keresztül kommunikálni? Ha a szó hagyományos meghatározását nézzük, az intelligencia az egyén képességét jelenti a logikai és az absztrakt gondolkodásra, továbbá magában foglalja az önismereti és a problémamegoldó képességet is.

Számítástechnikai szempontból pedig az adatfogadással és -küldéssel hozható összefüggésbe mindez: a külső adatok fogadása után a gép önálló döntéseket hoz, így alakítja át azokat kimenő információvá, folyamat tehát belül, az „agyban” játszódik le.