Így nyernek a cégek azzal, ha a főnök mindent lát

Kapcsolódó cikkek

Így nyernek a cégek azzal, ha a főnök mindent lát

Így nyernek a cégek azzal, ha a főnök mindent lát

gyártás

2 perc

Érzékelhető változásokat hoznak a Dolgok Internete nyújtotta technológiai lehetőségek akár az irodai munkakörülményekben, akár a termelésben. A cikk első részében azt vizsgáltuk, hogy a megfelelő hőmérséklet-szabályozás vagy a virtuális meetingek hogyan valósulhatnak meg. Most folytatjuk az IoT által kínált lehetőségek sorát.

Hatékonyabb működés, nagyobb termelékenység

A Dolgok Internete nyújtotta lehetőségek hatására az ipar és az üzleti élet szereplői rövidebb idő alatt több, akár nagyobb volumenű feladatot végezhetnek el hiba nélkül. A döntéshozók jobban követhetik az adott területen zajló különböző tevékenységeket. Az IoT összeköthető a munkaeszközökkel és a készülékekkel, ezáltal mind az emberek, mind a folyamatok jobb teljesítményt nyújthatnak – legyen szó akár raktárkészletek követéséről és kezeléséről, akár a területi képviselők menedzseléséről.

Az így működő eszközök ráadásul egy központi rendszeren keresztül is összekapcsolhatók, ezáltal a cég könnyebben kontrollálhatja a munkahelyi folyamatokat. A működés közben keletkezett adatok a megfelelő elemzést követően pedig hozzájárulhatnak a hatékonyságjavításhoz és a cég növekedéséhez.

Rendezett, biztonságos munkahely

Hiába a legjobb munka, ha az irodában túlcsordulnak a szemetesek, koszos a kávéfőző, nem működnek a liftek vagy feleslegesen égnek a lámpák. Ma már a legtöbb ilyen jellegű probléma megoldásában is segíthet az Internet of Things. A csatlakoztatott készülékekkel és szenzorokkal az irodamenedzselési tevékenységek könnyen monitorozhatók és/vagy automatizálhatók is.

Beléptetés

Az IoT-technológia képes helyettesíteni a tipikus, a beléptetést vagy hozzáférést kontrolláló rendszereket is. Sok cégnek van kulcs nélkül működő, fejlett elektronikus beléptetőrendszere, melyekhez gyakran kódra vagy kártyára sincs szükség. Ez általában a vállalat vagy üzem egy adott területére biztosít bejutási lehetőséget.

Léteznek már biometrikus azonosításon alapuló zárak, de az IoT-n alapuló mobil applikációs biztonsági megoldásokat is ki kell emelni. Az okostelefonos alkalmazások sokféle módon programozhatók. Ezek közül csak egy verzió, hogy bizonyos helyekre csak bizonyos embereket engedjenek be, de akár távolról is irányíthatóvá tehetik az egyes zárakat.

Bár a Dolgok Internete koncepciója nem új keletű, már lassan három és fél évtizede létrejött az elképzelés, de a korábbi technológiák komoly korlátokat jelentettek az alkalmazásában. Nem megfelelő eszközök, instabil vezeték nélküli technológia, lassú internet, az asztali számítógépek mérete és helyhez kötöttsége – ezek mind olyan tényezők voltak, amelyektől az IoT-megoldások nem voltak praktikusak. A kitörési lehetőséget jelentették a többi között az okostelefonok, amelyek önmagukban sok mindent egyesítenek, emellett kis méretűek, könnyen hordozhatóak, gyorsak és erősek.

Forrás: