M2M: az adatelemzésben rejlik az üzleti érték

Kapcsolódó cikkek

M2M: az adatelemzésben rejlik az üzleti érték

M2M: az adatelemzésben rejlik az üzleti érték

gyártás

20 perc

A legtöbb társaság már felismerte, hogy az adatgyűjtés és -elemzés fontos lehet cége számára, ám gyakran előfordul, hogy a fejlesztési projektek megvalósítása után nem teljesen tudják, hogy mihez kezdjenek a nagy mennyiségű információval.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Néhány éven belül a világon csaknem 6 milliárd SIM-kártya működhet, ezeknek csaknem harmada gépekben található majd, és a gépek közötti, Machine-to-Machine kommunikációt szolgálja. Nem beszélve arról, hogy folyamatosan egyre több szenzor csatlakozik a világhálóra – nem feltétlenül SIM-kártyán keresztül, hanem más megoldásokkal is. A részletekről Papp László, a Gartner magyar és bolgár képviseletének a vezetője beszélt az M2M Zóna rádióműsorban.

Megtérülő befektetések és kiaknázatlan lehetőségek

Az M2M korai szakaszában az volt a jellemző, hogy a nagy úttörő cégek sikeresen megvalósították a fejlesztéseiket például a gyártásban vagy a szolgáltatóiparban. A szenzorok segítségével előre tudtak jelezni eseményeket, optimalizálhatták a munkafolyamatokat, és végső soron bevételnövekedésként vagy a kiadások csökkenéseként érte meg számukra a befektetés.

Ezt követően sokan kezdték el szenzorokkal, internetre csatlakozó okoseszközökkel felszerelni gyártósoraikat, mezőgazdasági gépeiket, szállítójárműveiket. Amikor viszont ott ülnek a szakemberek, döntéshozók a beérkező adatsorok előtt, mégsem mindig tudják, hogy miként hasznosítsák a nagy mennyiségű adatokat (Big Data). Nem beszélve arról, hogyan a gyorsan bővülő adathalmazok tárolása is szintén kulcsfontosságú.

A következő szükséges lépés tehát a technológia számára, hogy a cégek megtanulják megfelelően elemezni a méréseket, és a számukra fontos és hasznos következtetéseket levonni az összefüggésekből. Elsősorban ugyanis a döntéselőkészítés során lehet jól alkalmazni a gépektől, szenzoroktól érkező adatokat.

Hallgassa meg az interjút, amelyben a többi között az 5G-ről és a mesterséges intelligenciáról is szó esik.