Megtartotta első ülését a légiipari klaszter

Kapcsolódó cikkek

Megtartotta első ülését a légiipari klaszter

Megtartotta első ülését a légiipari klaszter

gyártás

2 perc

Az alapító okirat aláírásával létrejött a Magyarországi Légiipari Klaszter. A szakmai összefogás alapvető célja az ágazati termelői, kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitások növelése, a nemzetközi kapcsolatok erősítése.

Az együttműködés fő mozgatórugója, hogy a magyar légiipart 2026-ig az európai középmezőnybe, majd az évtized végére a gyártást tekintve a kontinens vezető országai közé emeljük fel – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az újonnan létrehozott klaszter a gazdasági szereplők érdekeinek képviselete mellett menedzserszervezetként megteremti a feltételeket az iparág fellendítéséhez szükséges források egyesítéséhez, a magas szintű tudományos háttér biztosításához. Az alakuló ülésen a szakmai testület kiemelt részterületekkel foglalkozó hat munkacsoportját is létrehozták, azok vezetőit is kiválasztották.

Palkovics László elmondta: „a felszálló ágban lévő magyar légiipar szoros egymásutánban szállítja a bíztató eredményeket. Az Airbus beruházása köré országhatáron túlmutató jelentőségű gyártó- és tudásközpont húzható fel Békéscsaba és Gyula térségében. Innovatív hazai vállalkozások élénk nemzetközi érdeklődést kiváltó gépeket építenek például Jakabszálláson vagy a pécs-pogányi repülőtéren”.

„Tavaly megalakítottuk a Drón Koalíciót, amelyben már több mint száz cég, szakmai és érdekképviseleti szervezet, tudományos és oktatási intézmény képviselteti magát. A legfrissebb fejleményként az állam többségi tulajdonrészt szerez a debreceni repteret üzemeltető társaságban. A nekirugaszkodás tehát már sikeres, a klaszter küldetése, hogy újabb magaslatok meghódításában támogassa a piaci szereplőket” – tette hozzá az innovációs és technológiai miniszter.