Nagyobb biztonság az építőiparban

Nagyobb biztonság az építőiparban

Nagyobb biztonság az építőiparban

gyártás

2 perc

Egy építkezés cseppet sem veszélytelen helyszín, és míg számtalan munkabiztonsági eszköz létezik, addig a tűz-, víz- és penész okozta károkra kevesebb figyelem irányul.

Márpedig az említett problémák akár dollármilliós költségeket is okozhatnak az építőipari cégeknek, illetve a biztosítótársaságoknak. Ezen kíván változtatni a New York-i székhelyű Pillar Technologies startup. A cég ugyanis építkezéseken használható szenzorokat fejlesztett ki, valamint egy olyan backend (háttér) rendszer dolgozott ki, amely az összegyűjtött nagy mennyiségű adatok elemzése alapján valós idejű riasztásokra és hosszú távú elemzésekre egyaránt képes.

A digitalizáció a hiányzó láncszem az építőiparban

Maguk az eszközök kisebbek, mint egy cipősdoboz, gyakorlatilag bárhova felszerelhetők, képesek mérni a hőmérsékletet, a nedvességtartalmat, a por-, a rezgés-, valamint az illékony szerves vegyületek szintjét (amely a túl sok lakk- vagy festékhasználatból adódik). Ezzel pedig követhetővé válnak az építkezés változó környezeti feltételei, így az esetleges károk megelőzhetők vagy még időben orvosolhatók.

Példának okáért a rendszer megnövekedett páratartalom esetén azonnal riasztja a kivitelezőt, így elkerülhető, hogy a vízkár a többi épületre is átterjedjen. Az adatok elemzése révén pedig feltárhatók az esetleges kiváltó okok, így a későbbiekben megelőzhetővé válik a probléma.

A cég jelenleg arra összpontosít, hogy közvetlenül a vállalkozók és az építőipari társaságok számára értékesítse szolgáltatását, de nem zárja ki a biztosítókkal történő együttműködést sem, hiszen ezzel a megoldással a megelőzés révén is mérsékelhető lenne az esetleges kárkifizetés.

A szolgáltatás kapcsolódó költségei több összetevőből állnak, fizetni kell egyrészt a telepítésért, az elemzések elkészítése havidíjas alapon történik, a munka végeztével pedig elviszik a helyszínről a szenzorokat. A Pillar Technologies 2016-ben négy kísérleti helyszínen tesztelte a megoldást, és abban bíznak, hogy idén 8-10 nagyobb amerikai építkezésen is igénybe veszik majd a fejlesztésüket. A cég január elején részt vett a TechCrunch CES 2017 köré szervezett hardverversenyen is.

Forrás: TechCrunch