Nepálban segít a Vodafone

Nepálban segít a Vodafone

Nepálban segít a Vodafone

gyártás

2 perc

Megérkeztek a földrengés sújtotta Nepál fővárosába, Katmanduba a Vodafone szakemberei, hogy üzembe helyezzék az Instant Network Mini bázisállomást.

A nemzetközi Vodafone Alapítvány már több alkalommal telepített katasztrófa sújtotta területeken hordozható mobilhálózatot, ezzel is segítve a mentőalakulatok és segélyszervezetek munkáját, és hozzájárulva ahhoz, hogy a túlélők felvehessék a kapcsolatot szeretteikkel.

Az éles helyzetben első alkalommal bevetett Instant Network Mini mindössze 11 kilogramm, kézipoggyászként szállítható a kereskedelmi repülőgépeken és akár 10 perc alatt üzembe helyezhető. A speciális bázisállomás 100 méter átmérőjű területen belül 5 párhuzamos hívás kezdeményezésére, valamint több ezer szöveges üzenet elküldésére alkalmas.

A Vodafone Alapítvány az Instant Network Mini üzembe helyezése mellett 100 ezer fontot adományoz a károk enyhítésére.A Vodafone hordozható mobilhálózatát először a Fülöp-szigeteken 2012-ben, a Bopha tájfunt követően vetették be, majd 2013-ban Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is beüzemelték. A készülék 2013 novemberében, a Fülöp-szigetekre lesújtó Haiyan tájfun pusztítása után nyújtott komoly segítséget a helyi kommunikáció helyreállításában.

Az állomás akkor 29 napig üzemelt, ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és több mint 443 ezer hívást bonyolítottak le a segítségével.

Egyelőre Budapesten, de utazásra készen állnak a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemeltetési szakértői. Pervai Csaba és Tóth Róbert 2013-ban részt vettek a Fülöp-szigeteken az Instant Network telepítésében és üzemeltetésében, majd – az ott szerzett tapasztalataik alapján – megtervezték és megépíttették az eredetinél jóval kisebb és könnyebb, de nagyobb kapacitású Instant Network 3G rendszert.

Ha a nepáli helyzet megkívánja, és sor kerül a szakemberek kiutazására, akkor ez lesz a fejlesztés első éles bevetése. Az eszköz súlya 60 kilogramm, így jóval egyszerűbben szállítható és üzemeltetéséhez három ember is elegendő. A kapacitása is jóval nagyobb, míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható hálózat katasztrófahelyzetben akár több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas.