Összefog a Huawei és a Leica

Összefog a Huawei és a Leica

Összefog a Huawei és a Leica

gyártás

2 perc

A Max Berek innovációs laborban optikai rendszerek, számítógépes képalkotás, virtuális és kiterjesztett valóság területén végeznek majd kutatásokat.

A fejlesztéseknél elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák számítanak majd kiemelt területnek, aminek a célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítsanak jobb képminőséget.

A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd. 

A Leica és a Huawei idén februárban jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött az okostelefonos fényképezés megújításáért, áprilisban pedig bemutatták a közösen tervezett, két kamerával is ellátott P9 és P9 Plus okostelefonokat. Az új központot Dr. Andreas Kaufmann, a Leica Camera AG vezető tanácsadója, valamint a Huawei alapítója, Ren Zhengfei álmodták meg.

A K+F központ a német Max Berekről (1886 – 1949), az első Leica lencsék megalkotójáról és a mikroszkópia úttörőjéről kapta nevét. Berek tervezte meg egyebek közt az Oskar Barnack által 1925-ben kifejlesztett legendás 35 milliméteres kisfilmes fényképezőgép lencséjét, ennek öröksége pedig tagadhatatlan: ez a mai napig a mozgófilm és fényképezés legelterjedtebb formátuma.

„A jövőben az adatforgalom 90 százalékát képek és videók fogják alkotni. Az innovációs labor létrehozása még szorosabb együttműködést tesz lehetővé a Leicával a kép- és videóminőség folyamatos fejlesztése területén, és hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is a legkorszerűbb újításokat mutathassuk be az okostelefon-piacon” – mondta el Ren Zhengfei.