Prágába érkezik a CES

Prágába érkezik a CES

Prágába érkezik a CES

gyártás

1 perc

Októberben Európába is ellátogat a hagyományosan Las Vegasban megrendezett technológiai seregszemle, ahova a régió techcégeit és startupjait várják, hogy bemutassák legújabb fejlesztéseiket.

A lassan öt évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a technológiai innováció legnagyobb globális színpadának tekinthető. Az év eleji nagyszabású tech show-n számos óriásvállalat mutatja be legújabb termékeit, a rendezvényen debütálnak az adott év trendjei, illetve a világ minden pontjáról rengeteg startup jelenik meg fejlesztéseivel.

A Consumer Electronics Show-t szervező CTA (Amerikai Fogyasztói Technológiai Társaság) idén Európában két helyszínen is rendez regionális techkonferenciát és szakkiállítást: Párizsban és Prágában.

A csehországi CES Unveiled rendezvényen október 20-án elsősorban közép-európai iparági szereplők, startupok, befektetők és újságírók részvételére számítanak. Az eseményen több nemzetközi szaktekintély mellett Gary Shapiro, a társaság elnök-vezérigazgatója, illetve Shawn du Bravac kutatási vezető is előadást tartanak a legfrissebb piaci trendek kapcsán. Emellett egy szakkiállítás keretében régiós vállalatok, startupok is bemutatkoznak, illetve kötetlen kapcsolatépítésre is lehetőség lesz.

Magyar cégeket is várnak

A prágai CES esemény magyar cégek számára is nagyon jó lehetőség a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásba. A szervezők elsősorban Bulgáriából, Észtországból, Lengyelországból, Litvániából, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából várnak résztvevőket. Regisztrációra az esemény weboldalán van lehetőség.