Robotokon mérték össze tudásukat a mérnökhallgatók

Kapcsolódó cikkek

Robotokon mérték össze tudásukat a mérnökhallgatók

Robotokon mérték össze tudásukat a mérnökhallgatók

gyártás

2 perc

A hazai PLC programozással és ipari automatizálással foglalkozó egyetemi szakok, műhelyek oktatói és hallgatói versenyeztek néhány hete. Az eseményre több mint 20 csapat és mintegy 100 résztvevő érkezett, akik valós ipari feladatok megoldásában vettek részt.

Az Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyt idén 23. alkalommal rendezték meg. 1994 óta minden évben valamelyik hazai felsőoktatási intézmény ad otthon az eseménynek a villamosmérnöki, mechatronikai és informatikai területek dolgozó szakemberek és hallgatók részvételével.

A verseny idén a Pannon Egyetem Mérnöki és Műszaki Informatikai Karának közös szervezésében valósult meg, a Vesz-Mont 2000 Szereléstechnikai és Gépipari Kft., a Universal Robots egyik hazai disztribútorának fő támogatásával.

A mostani megmérettetésen az Óbudai Egyetem csapata győzedelmeskedett, második helyen végeztek a Szegedi Tudományegyetem és harmadik helyen a Pécsi Tudományegyetem hallgatói.A kobotgyártó (kollaborítív robot) nemzetközi vállalat robotkarok gyártásával foglalkozik, termékeit a résztvevők most a gyakorlatban is kipróbálhatták. Az UR5 típusú robotkarral felszerelt gépezet beprogramozásának kihívása a versenyzőkre hárult, úgynevezett „pick and place” (felemelés és áthelyezés) feladatok elvégzésére kellett képessé tenniük a robotot.

A szakképzett hallgatók segítségére volt a speciális robotok azon tulajdonsága, hogy szinte bármilyen automatizálható feladatra – iparágtól függetlenül – beprogramozhatóak. A versenyzők nyitottsággal fogadták az új technológiát, és többen kifejezték azon igényüket is, hogy szívesen vennék, ha az egyetemi képzés keretein belül is lehetőség lenne a modern technológiák alkalmazására.

“Egyre nagyobb az érdeklődés az automatizálás iránt Magyarországon is, a vállalkozások egyre nyitottabbak a kobotok iránt. Ezt egyelőre leginkább a multinacionális cégcsoportok esetében tapasztaltuk. Ez az igény úgy vélem, meg fogja határozni az elkövetkező pár év fejődését, amelynek csak az automatizálási cégeknél is jelenlévő szakemberhiány szabhat gátat. Nagyon sok olyan projekt várható a jövőben, ahol robotokkal próbálják kiváltani az operátori munkaerőt partnereink” – mondta Zentai Tibor, a Vesz-Mont Kft. ügyvezetője az automatizálás jövőjével kapcsolatban.