Új-Zéland már a robotvilágra készül

Új-Zéland már a robotvilágra készül

Új-Zéland már a robotvilágra készül

gyártás

2 perc

Egy vezető jövőkutató arra szólítja fel Új-Zéland cégeit, hogy készüljenek fel arra az időszakra, amikor a technológiai átalakulások következtében a munkahelyek számottevő részében gépek veszik át az emberek helyét.

Öt-tíz éven belül előfordulhat majd, hogy robottraktor nyírja le a kerti sövénykerítést, robotszerelő javítja a WC-t, mesterséges intelligencia olvassa át és hagyja jóvá a szerződéseinket, és holografikus projektor segítségével nézhetünk körbe a világban – vagy éppen drón szállítja hozzánk az automata barista által elkészített kávét. 

A Techweek NZ technológia konferencia Future of Business Report: The Age of Change című jelentése szerint a vizsgált helyi kis- és középvállalkozások majdnem fele úgy képzeli, hogy a következő évtizedben a technológia fejlődése „szignifikáns” változásokat okoz majd, ennek ellenére kétharmaduk csak kivár, nem tesz semmit a felkészülés érdekében. 

A jelentést készítő ausztrál MYOB cég vezető technikai szakértője szerint hiába számítanak a cégek a közelgő változásokra, hiába élnek együtt bő két évtizede az állandóan változó üzleti környezet koncepciójával, egyáltalán nem világos, hogy miként készülnek fel a jövőre. A szakember úgy véli, hogy a drasztikus fejlődés nemcsak az iparágakat fordítja fel fenekestül, hanem alapjaiban változtatja meg azt, ahogy látjuk a világot, és ahogy mozgunk benne. 

A jövőben való siker kulcsaként Simon Raik-Allen azt a képességet emeli ki, hogy a vállalkozások – a bizonytalanságok, kiszámíthatalan változások ellenére – elfogadják a változást, és ha szükséges, képesek legyenek gyorsan reagálni rá.

A helyi cégvezetők majdnem fele gondolja úgy, hogy a következő évtizedben iparága komoly technológiai változásoknak néz elébe, és csak 14% nyilatkozta azt, hogy nem számít átalakulásra. A változásra számítók többsége a pénzügyi, a biztosítási vagy a szolgáltatási szektorban működik, illetve exportál, vagy turizmussal foglalkozik, de még a mezőgazdasági vállalkozások vezetőinek nagy része is hasonlóan gondolkodik. 

És hogy szerintük miben nyilvánul meg a változás? Sokféle technológiában, az internetre csatlakozás javulásától és a felhőtechnológia fejlődésétől elkezdve a robotikán át a gépi tanulásig.

A jövőkutató szerint sok iparágra már 5 éven belül teljes átalakulás vár. Ilyen lehet az építőipar is, ahol a mesterséges intelligencia fejlődése és a 3D-nyomtatás már most lehetővé teszi, hogy a moduláris építészet segítségével másképp tervezzük meg és építsük fel az otthonokat. Innentől kezdve már csak egy kis lépés, hogy helyben nyomtassunk ki az épületeket, vagy egy gyárban létrehozzuk, becsomagoljuk és egy önjáró teherautó segítségével a helyszínre szállítsuk a részeit, ahol egy robot felépíti belőlük a házat. 

Forrás: NZ Herald