Úton az 5G felé – Ígéretekből nincs hiány
Úton az 5G felé – Ígéretekből nincs hiány
2017. március 17.
Sok fejlesztő ígéri, hogy néhány éven belül megérkezik a 4G-t leváltó új telekommunikációs szabvány, a valóságban azonban nem valószínű, hogy ez a változás egyik napról a másikra bekövetkezik.
Már korábban összefoglaltuk, hogy a konferenciákon, szakkiállításokon milyen lelkesen beszélnek egyes gyártók a mobilhálózatok ötödik generációjának mindent átalakító szerepéről. Ezekhez Dean Bubley független technológiai elemző annyit fűzött hozzá, hogy az 5G tényleges megjelenéséig még más fejlesztések lesznek akár jóval nagyobb hatással a világra, elég csak a mesterséges intelligenciához köthető áttörésekre, a CRISPR génmódosító technológiára vagy akár a kvantumszámítógépekre gondolni.
Hívószó a befektetők számára
Akkor mégis miért állítják be úgy a cégek, hogy a technológia egy-két éven belül használható lesz? A TechCrunch összefoglalója szerint elsősorban egy fontos félreértés vezet ehhez a kialakult képhez. Az új kommunikációs szabvánnyal kapcsolatban nehéz feladat megkülönböztetni a valós jóslatokat a marketingüzenetektől.
Ahogy a Qualcomm chipgyártó képviselői elmondták, a cég a nagy expókon (mint a Las Vegas-i CES vagy a barcelonai MWC) leginkább a nagybefektetőiket próbálja megszólítani. Ahhoz, hogy majd valamikor évek múlva az 5G technológia sikeres legyen, már most el kell kezdeni a hatalmas infrastrukturális beruházások elindítását. Egyes eszközök fejlesztése bizonyos esetekben akár évekig is eltarthat: így az öt év múlva új hálózatot használó IoT-eszközök részleteinek kidolgozását már most el kell indítani.
Kockázatos kísérletek
Fontos tehát tisztázni, hogy amikor egymástól függetlenül arról beszélnek a különböző cégek, hogy új 5G-fejlesztést dolgoztak ki, azokból lehetséges, hogy végül semmi sem marad, mire ténylegesen bevezetik az új technológiát. Egyelőre komoly küzdelem folyik a szabvány kidolgozásáért, és még a nagy bejelentések, végleges döntések helyett sokkal inkább csak javaslatok érkeznek és kísérleteket végeznek.
Így például ha egy gyártó már most bemutat egy telefont, amely ígéretei szerint majd az új hálózatot is képes lesz használni, azzal elképzelhető, hogy komoly kockázatot vállal. Lehetséges ugyanis, hogy a végső újgenerációs hálózatokon gyakorlatilag használhatatlanná válik a most bemutatott modell.
Éppen ezért nem árt óvatosnak lenni a jóslatok értelmezésénél, és különbséget kell tenni, hogy az ígéretek mikor szólítják meg a befektetőket, és mikor ígérnek hangzatos szolgáltatásokat a fogyasztóknak. A technológiai portál szerint a következő öt-tíz év kommunikációtechnológiai fejlődése várhatóan kevésbé lesz átalakító hatású, hanem sokkal inkább átvezeti a felhasználókat a különböző fejlesztések között. A számtalan kísérlet során természetesen előkerül majd egy-egy megoldás, amely a későbbiekben is megmarad, de most még távoli az a jövőkép, hogy minden telefon az 5G hálózatokat használja.