Vajon mit tartogat a jövő a SIM kártyák számára?

Vajon mit tartogat a jövő a SIM kártyák számára?

Vajon mit tartogat a jövő a SIM kártyák számára?

gyártás

2 perc

A GSMA Intelligence tanulmánya szerint a fejlesztő vállalatoknak érdemes lenne teljesen új nézőpontból megközelíteniük a SIM-eket, ennek jegyében az utóbbi időben elkezdtek kísérletezni alternatív kártyahasználati megoldásokkal is.

A gépek közti (machine-to-machine) kommunikációra épülő M2M-piac, illetve a fogyasztók érdekeit is az szolgálná a leginkább, ha az innovatív technológiákat fejlesztő cégek teljesen új nézőpontból közelítenének a SIM kártyákhoz – derül ki a GSMA Intelligence márciusban közzétett tanulmányából. Az „Understanding SIM Evolution” elnevezésű kutatásban a cég a kártyák fejlődésének különböző állomásait veszi végig, továbbá áttekinti a legújabb piaci fejleményeket is. A kutatás kiemelt figyelmet szentel azoknak az erőfeszítéseknek is, amelyekkel az iparág szereplői próbálják új és innovatív módon felhasználni a SIM-eket.

A SIM kártyák is egyre okosabbak >>A SIM kártyák garantálták a felhasználók biztonságát, illetve a mobil távközlési hálózatokhoz való hozzáférésüket csaknem egy negyedszázadon keresztül, és ez a piac fejlődésével párhuzamosan sem változik – emelte ki a GSMA stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. Hyunmi Yang szerint 2020-ra világszerte egymilliárd mobiltelefonos, gépek közötti kommunikációt, valamint 9 milliárd, a felhasználók közötti kapcsolattartást szolgáló készülék lesz majd forgalomban, és ezek mindegyikénél szükség lesz SIM kártyákra. A szakértő úgy véli, hogy ebből a szempontból alapvető fontosságú a fejlődés fenntarthatóságának, illetve biztonságának garantálása.

A SIM kártyáknak a jövőben is lehetővé kell tenniük azt, hogy a felhasználók biztonságos, jól azonosítható és hitelesített módon férhessenek hozzá a mobil távközlési szolgáltatók hálózataihoz – függetlenül attól, hogy eközben milyen fejlesztések zajlanak a piacon. Mindemellett viszont az utóbbi időben számtalan alternatív megoldás is megjelent, amelyek már kezdik felváltani a hagyományos megközelítést. Az eddigi gyakorlat szerint egyetlen szolgáltató egyetlen kártyát bocsátott ki, viszont az egymással kommunikáló eszközökben és táblagépekben új módszerekkel is kísérleteznek.

Az új megoldások főbb ismertetőjegyei:   

  • Beágyazott megoldások – a SIM kártyákat rögzítik a készülékekben, és ezeket nem lehet eltávolítani.
  • Távoli elérés: a kártyákat távolról is lehet frissíteni, lehetővé téve, hogy azok több szolgáltató hálózatához is csatlakozzanak.

A tanulmány szerint ezek az alternatív megoldások nem ugyanazon mértékben érintik, és nem ugyanabban az időben érik majd el a szolgáltatókat, az egyes országokat és a fogyasztók különböző rétegeit. A GSMA várakozásai szerint a korszerű alternatívák átvétele valószínűleg több évig is eltart majd. A távközlési cégeknek éppen ezért még bőven van idejük arra, hogy átgondolják, melyik megoldás mellett tegyék le a voksukat, figyelembe véve, hogy milyenek a célközönségük elvárásai és a piaci kritériumok.

Forrás: M2M World News