Változások, amit az Ipar 4.0 tartogat

Kapcsolódó cikkek

Változások, amit az Ipar 4.0 tartogat

Változások, amit az Ipar 4.0 tartogat

gyártás

2 perc

Egyes szakértők szerint eljutottunk a kiterjesztett (augmented) korszakba, amelyben a mesterséges intelligencia főszerephez jut.

Eddig minden eszközünk passzív volt: „elmondtuk” nekik, beállítottuk rajtuk, hogy mi a feladatuk, és a gépek elvégezték a feladatot. A jövő azonban már egy új korszakot tartogat, amelyben a mesterséges intelligencia saját ötletekkel, saját tervezéssel és új termékekkel is előállhat. Egyre több olyan részfeladat lesz, amely végrehajthatóvá válik a robotok által. Ráadásul az AI (Artificial Intelligence) és az emberek közösen a feladatok még pontosabb végrehajtására lesznek képesek. Mindez akár olyan munkamegosztást is jelenthet, hogy a mesterséges intelligencia elvégzi a tervezést, a szakemberek pedig meghozzák a szükséges döntéseket.

Az IoT Business News összefoglalója szerint ahhoz, hogy ezen a ponton is átléphessünk, és még többre legyen képes a gépek-emberek közötti együttműködés, az érzékelők segítségével egy speciális idegrendszert kellene létrehozni a robotokban. Másik fontos állomás a fejlesztésekben, hogy az Ipari 4.0 már bevezette a nagy mennyiségű adatcserét a gyártáson belül, ami számtalan új, korábban elképzelhetetlen üzleti lehetőség felé nyitja meg az utat. A beépített érzékelők segítségével még többféle adat gyűjthető, amelyek kielemzése segíthet abban is, hogy a termékek egyben szolgáltatássá is váljanak.

Az Accenture Technology egyik esettanulmánya az Ipari Dolgok Internete (IIoT) által elérhető rendhagyó növekedési lehetőségeket vizsgálta, és az összeállításban bemutattak néhány céget, amelyek már alkalmazkodtak a legújabb trendhez, és beépítették működésükbe az innovatív IIoT-megoldásokat is.

A Michelin például többletszolgáltatásként már abban is segít a szállítmányozási cégeknek, hogy miként csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást és a költségeket az új hibrid termékekkel. Erre jó példa, hogy bemutatták az érzékelőkkel felszerelt gumiabroncsokat, amelyek adatokat gyűjtenek az üzemanyag-fogyasztásról, az abroncs nyomásáról, hőmérsékletről, sebességről és tartózkodási helyről. Ezeket az adatokat továbbítják a felhőszolgáltatásnak, majd az információk elemzése után a Michelin tanácsot ad a flottamenedzsereknek, hogy miként lehetne javítani a hatékonyságot.

Egy másik példa az Apple HealthKit, amely lehetővé teszi az egészségügyi prevenció és a fitneszalkalmazások összekapcsolását, így az adott cég akár egy egészségügyi adathálózat részévé válhat.