Ezeket is tudja a gépi tanulással felvértezett 3D felismerés

Kapcsolódó cikkek

Ezeket is tudja a gépi tanulással felvértezett 3D felismerés

Ezeket is tudja a gépi tanulással felvértezett 3D felismerés

IoT Podcast

1 perc

Ablonczy Balázs korábban az SAP Hungary ügyvezetője volt, most saját cégét gründolja, és kollégáival fejleszt egy speciális szoftvert, amely könnyen kezelhető és sokoldalúan felhasználható 3D-s azonosító rendszer lesz.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

A megoldást számtalan iparág alkalmazhatja majd, ugyanakkor nem könnyű a verseny, hiszen rengeteg cég igyekszik erre a piacra betörni.

„Még az elején vagyunk ennek a fejlesztésnek, de tulajdonképpen egy testre szabható, dobozos szoftvert próbálunk összerakni, amely mesterséges intelligencia felhasználásával képes lesz 3D-s – akár mozgásban lévő, akár álló – objektumoknak a felismerésére. Előnyként kiemelhető, hogy egy olyan keretrendszerben gondolkodunk, amit olyan üzleti vagy tudományos felhasználók is fognak tudni alkalmazni, akik nem értenek az informatikához” – részletezte az AB Consulting igazgatóságának elnöke az IoT Zóna rádióműsorban.

Ablonczy Balázs a gyakorlati példák között említette a repülésbiztonság területét. Rendszerük a gépi tanulás segítségével trenírozható arra, hogy megtanulja felismerni a tárgyakat, élőlényeket; tudja, hogy mi történhet az adott környezetben, és mi számít szokatlan eseménynek.

A gyártás esetében kiemelhető az öntanuló rendszer segítségével való kategóriafelismerés vagy a selejtek, hibás alkatrészek gyorsabb kiszűrése is.

További részletekért hallgassa meg a Trend FM műsorát!