Fókuszban a mesterséges intelligencia

Kapcsolódó cikkek

Fókuszban a mesterséges intelligencia

Fókuszban a mesterséges intelligencia

IoT Podcast

1 perc

Az IoT Zóna műsorának témája a mesterséges intelligencia (MI). Hol áll a hazai kutatás? Mely terület lehet leginkább fontos számunkra?

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Egy érdekes gondolatkísérletet hajtottak végre a Menta Konferencián, ahol 60 milliárd forintnyi fejlesztési pénzt kellett „fejben” szétosztaniuk a felkért szakembereknek. A műsor vendége: Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője.

A szervezet tavaly alakult meg, tagjai között megtalálhatóak nagyvállalatok és egyetemek is. Az elmúlt egy év során majdnem háromszorosára növekedett a tagok létszáma, ami jól jelzi az erőteljes érdeklődést a téma iránt.

Az MI Koalíció célja a többi között, hogy kijelölje a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit. Továbbá az is fontos célkitűzés, hogy a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben – akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben.

A műsorban szó volt arról is, hogy az emberi intelligencia rendkívül komplex, és ennek csak egy nagyon kis szeletét tudja a gépi intelligencia reprodukálni, ilyen például a mintákból való tanulás képessége. Ezen a területen viszont sokkal többre képes az MI, mint az ember, mivel a program nagyon sok adatot tud egyszerre kezelni.

Hallgassa meg az interjút!