Nagyban gondolkodik a Magyarországi Drón Koalíció
Nagyban gondolkodik a Magyarországi Drón Koalíció
2021. augusztus 12.
A május elején megalakult szervezetnek folyamatosan emelkedik a taglétszáma. Az első plenáris ülésükön megválasztották a kilencfős elnökséget, és döntöttek a szakmai munkacsoportok létrehozásáról is. A koalíció célja, hogy Magyarország vezető szerepet töltsön be a drónos iparágban a régióban, de lehetőleg egész Európában.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
Ahhoz, hogy hazánk a világ élvonalába kerülhessen, mindenekelőtt a megfelelő jogszabályi környezet kialakítására van szükség. Ezzel a dróniparágban működő hazai vállalkozások versenyképességét is erősítenénk – mondta a szervezet elnöke.
A helyzetet azonban nehezíti, hogy több különböző területet kellene egyszerre megoldani – legyen szó a pilóta nélküli eszközökkel történő felderítés, a navigáció vagy a kapcsolódó kommunikáció témaköréről. Tehát az egyes kérdéseket is figyelembe kell venni, ugyanakkor átfogó megoldásokat szükséges találni. Márpedig ehhez mindenre kiterjedő szabályozást és stratégiát kell kidolgozni. Továbbá olyan támogatási programokra is szükség van, amelyek kijelölik a helyes irányokat az iparágban tevékenykedő startupok, illetve kis- és középvállalkozások számára.
Kiindulásként már azt sem egyszerű meghatározni, hogy ezen a területen egyáltalán ki nevezhető iparági szereplőnek. Tágabb értelembe véve ugyanis nemcsak magukat a drónfejlesztő cégeket lehet idesorolni, hanem akár a háttérben futó kommunikációs technológiával, a különféle támogató rendszerekkel vagy a konkrét tevékenységekkel, például a drónos felderítéssel foglalkozókat is – fejtette ki Rohács Dániel.
Ebből fakadóan a szakmai koalíció kiterjedtsége is nehezen számszerűsíthető. Jelenleg a szervezetnek 96 tagja van, de további bővülés várható. Mivel a tagok általában jogi személyiségnek számítanak, így egy-egy tag mögött több személy is állhat. Ez óvatos becsléssel azt jelentheti, hogy akár több százezren is szeretnének együtt dolgozni vagy nyomon szeretnék követni az együttműködést. Továbbá ebben a szegmensben a nehezen számszerűsíthető egyedi felhasználók körét is meg kell említeni.
Az IoT Zónában szó volt arról, hogy olyan szabályozási környezetre van szükség, amely egyszerűsíti vagy legitimmé teszi a drónfelhasználását. Ebben nagyon sok területen hatalmas potenciál rejlik, amit azonban jelenleg a peremfeltételek hiánya miatt nem feltétlenül lehet kihasználni. Legyen szó a mezőgazdaságról, az infrastruktúra-monitoringról, a csomagkiszállításról vagy katonai-védelmi célokról.
Sokan rárepülnének a dróniparágra
A szervezet elnöke elmondta, hogy már a jelenlegi együttműködési rendszer is kiterjedtnek mondható. Magában foglalja a drónos és repülős iparági szereplőket, a különféle szövetségeket, klubokat, egyesületeket. Továbbá részt vesznek a munkában egyetemek, kutatóközpontok, illetve olyan állami és nem állami szereplők is, amelyek valamilyen drónalapú szolgáltatást vennének igénybe. A sorban megtalálhatók a kkv-k és olyan ipari szereplők is, amelyek idekapcsolódó szolgáltatásokat szeretnének fejleszteni.
„Úgy gondolom, hogy a koalíció létrehozásának az egyik mozgatórugója is pontosan az volt, hogy most van az az idő, amikor tényleg össze kell fogni, hogy ne maradjunk le, és hogy realizálódni tudjon az ilyen ambiciózus cél, hogy az élvonalban legyünk. Nem gondolom azt, hogy le lennénk maradva, vagy késő lenne. Az is teljesen egyértelmű, hogy mind a technológiának, mind például a szabályozási alapvető elveknek tisztulnia kellett ahhoz, hogy egy ilyen szervezetet létre lehessen hozni” – emelte ki Rohács Dániel.
Az is jól látszik, hogy az egész világ ezen a témán pörög, és Amerikától Ázsiáig mindenki szeretné fejleszteni ezt az iparágat. Mindenhol látják a hatalmas potenciált, és próbálják a társadalmi, gazdasági hozzáadott értéket és a hatékonyságnövekedést realizálni.
További részletekért hallgassa meg az interjút!