A digitalizáció az éttermek számára is kitörési pont lehet

Kapcsolódó cikkek

A digitalizáció az éttermek számára is kitörési pont lehet

A digitalizáció az éttermek számára is kitörési pont lehet

kereskedelem

2 perc

A koronavírus-járvány a hazai kis- és középvállalkozások történetét is jelentősen átírta. A tavalyi bezárások miatt például a vendéglátásban szó szerint egyik pillanatról a másikra kellett teljesen új, digitalizált működésre átállni. Nem volt ez másként a Beer & Burgers esetén sem. A szolnoki étterem a többi között saját applikációt és webshopot fejlesztett, sőt nemrég új egységet is nyitottak.

A hazai kkv-szektor helyzetét a pandémia mellett az is nehezítette, hogy korábban esetükben kevésbé volt jellemző a digitalizáció. A járványhelyzet miatti korlátozások és bezárások miatt a vendéglátóhelyeknek is egy csapásra változtatniuk kellett. Főleg, hogy a házhoz szállítás sok esetben az éttermek talpon maradásához volt szükséges.

A Beer & Burgers gyorsan reagált az új helyzetre és jelentős változásokat is eszközölt. Android és iOS operációs rendszeren elérhető okostelefonos alkalmazást fejlesztettek, illetve kialakították saját webshopjukat is. Továbbá rendelés- és futárkövetési funkcióval is rendelkeznek, valamint diszpécserprogram is elérhető náluk. Az online rendszer mellett offline verziót is kialakítottak, így belső hálózatuk egy esetleges nem várt esemény bekövetkezésekor is változatlanul működik tovább.

A cég történetében mindezek már csak azért is számítanak komoly előrelépésnek, mert korábban csak helyben fogyasztásra volt lehetőség náluk. „Mi teljesen a nulláról indítottunk, előtte nem is szállítottunk ki, tehát egyik pillanatról a másikra kellett lépni. Ki kellett alakítanunk a kapcsolódó rendszereket, meg kellett változtatnunk a marketinget, hogy online is tudjanak rólunk az emberek” – fejtette ki Ötvös Béla ügyvezető a Trend FM-nek adott interjúban.

„Az applikáció fejlesztésével egy budapesti vállalkozást bíztunk meg, mellé pedig elkészítettük a saját webshopunkat” – tette hozzá. 2020 tavaszán nagyjából egy hét alatt sikerült kiépíteniük a technológia alapvető részét, és ezzel el tudták indítani a házhoz szállítást.

Tapasztalataik szerint a minőségi vendéglátás iránti igény már nagyjából három-négy éve jellemző a fogyasztókra. „Az emberek egyre jobban átálltak arra, hogy ha étteremből rendelnek, akkor inkább rászánnak valamennyi plusz pénzt, hogy finom, karakteres ízvilágú, minőségi ételt fogyasszanak ” – mondta Ötvös Béla.

A vendégeknek a helyben fogyasztás esetén is magasabbak lettek az elvárásaik. Ennek jegyében – a Vodafone Magyarországgal együttműködésben – ingyenes WiFi-hálózat érhető el a vendéglátóhelyükön.

Továbbá digitális belső asztaltérképeket is készítettek, és az éttermi tévészolgáltatást is biztosítják. „Most vagyunk abban a korban, hogy itt nem lehet megállni a fejlesztésekben” – emelte ki a cégvezető.

Az autóik dekorációján is változtattak, felhívva a figyelmet a kiszállítási szolgáltatásukra. A meghozott lépéseket visszaigazolta, hogy bővülni tudott a csapatuk, és jelenleg 20 fő dolgozik náluk. Sőt, nemrég egy új egységet is nyitottak Szolnokon.

A fenntarthatóságot szem előtt tartva a jövőben elektromos robogókkal is bővítenék flottájukat. Ezek a járművek nemcsak a zöldebb kiszállítást szolgálják, de közlekedni is gyorsabban lehet velük a városban.