Divattrend: robotok gyárthatják a jövő edzőcipőit

Divattrend: robotok gyárthatják a jövő edzőcipőit

Divattrend: robotok gyárthatják a jövő edzőcipőit

kereskedelem

2 perc

Hamarosan az amerikai vásárlók már robotok által készített lábbelit is vásárolhatnak maguknak.

Az Adidas ugyanis bejelentette, hogy egy újabb Speedfactory üzem kialakításán dolgoznak, amely a tervek szerint 2017-ben nyitja meg a kapuit az Egyesült Államokban. A robotizált gyárnak Georgia állam fővárosa, Atlanta ad majd otthont, és az elképzelések alapján a gyártósoron dolgozó mesterséges intelligenciával ellátott „munkások” mintegy 22 500 négyzetméteren állíthatják elő a modern edzőcipőket.

Az üzem körülbelül 50 ezer pár cipő legyártására lesz képes évente, ami csupán elenyésző hányada az éves szinten átlagosan forgalmazott mennyiségnek. A német sportszergyártó cég elképzelése szerint a robotokat foglalkoztató telephely már a következő esztendő végére elérheti a teljes gyártási kapacitását. Érdemes azért hozzátenni, hogy az atlantai Speedfactory már a második hasonló gyára lesz a neves cipőgyártónak, a legelsőt az anyaországban, Németországban hozták létre.

Annak ellenére, hogy a feladatok java részét robotok látják majd el, az Adidas közleménye szerint az üzem megnyitásával az emberek is jól járhatnak, hiszen a tervek alapján mintegy 160 munkahely jön létre azok számára, akik felügyelik a gyár működését. Bár azt egyelőre még korai lenne kijelenteni, hogy az Adidas és a követői ezzel a lépéssel kiköveznék az utat a robotok uralta gyártás beindulása előtt, a kezdeti stádiumban lévő kísérleteket máris komoly érdeklődés övezi.

A vállalat kiemelte, hogy korszerű üzemük minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet majd arra is, hogy az előállított termékeiket személyre szabottá tegyék. Az utóbbi időben a cipőgyártók – beleértve a nagy rivális Nike-t is – egyre gyakrabban bocsátanak a fogyasztók rendelkezésére a lábbelik testre szabására alkalmas eszközöket, hogy több terméket adhassanak el. Ezek között említhetnénk a „paint-by-number” megoldásokat (amikor a kép egyes részei be vannak számozva, és a számokat különbözű színűre kell befesteni), valamint a robotokat, amelyek arra vannak beprogramozva, hogy vegyítsék a különböző stílusokat.

Mindezen felül a Speedfactory különlegessége lesz, hogy a gyártási vonalukat a fogyasztói kereslet alakulásának megfelelően finomhangolják. Ha a robotok arra lesznek programozva, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak egy adott modellre, egy speciális méretre, vagy akár az alapvető összetevők egyedi kombinációjára, akkor ez sokkal egyszerűbbé teszi majd a gyártást, nem beszélve arról, hogy az előállítási idő is lerövidül ahhoz képest, mintha kizárólag emberek végeznék a munkát.

Forrás: TechCrunch