Fehér szekrények a sötétebb tónusú falak előtt

Kapcsolódó cikkek

Fehér szekrények a sötétebb tónusú falak előtt

Fehér szekrények a sötétebb tónusú falak előtt

kereskedelem

2 perc

Pár éve ismét hódítanak a fehér bútorok, szekrénysorok. Köszönhető ez részben a nálunk is elterjedt skandináv lakberendezési stílusnak, másrészt, de ezzel is összefüggésben lévő minimalista irányzattal, amikor is cél az egyszerűségre törekvés.

“A kevesebb néha több”, tartja a mondás, és ez az élet bármely területére igaz. Egy kifinomult, fehér árnyalatú szekrénysor kiemeli a szoba egyéb kiegészítőit, netán sötétebb tónusú falait és szinte megköveteli, hogy tisztán és rendben tartsák azt a helyiséget, ahol áll.

Nappali berendezése sokféleképpen

A Gemini-Duo webáruház szekrényei között nem csupán fehér bútorokat találunk, hanem változatos színekkel és anyagokkal várják a hozzájuk betérő érdeklődőket. Bármilyen nappali szekrénysort választunk, az a fontos, hogy az egyrészt illeszkedjen a már meglévő bútorok stílusához, elrendezéséhez, a falakhoz, nyílászárókhoz és kiegészítőkhöz. Nem utolsósorban pedig megfeleljen a mi ízlésünknek is, és a mindennapi használathoz jól passzoljon.

A nappali ma már egy többfunkciós helyiség. Ez a családok központi élettere, sokszor itt történik az étkezés, a vendégek, rokonok, barátok fogadása. Akiknek nincs hálószobájuk, azok itt is alszanak és ez egyben a dolgozószobájuk is, tehát rendkívül nagy jelentőségű, hogy milyen bútorokkal van berendezve, hogy a nap minden itt töltött idejében kifogástalanul érezzük magunkat. Ebben a színeknek kitüntetett szerepe van.

Ruhásszekrény vagy televíziótartó állvány?

Elsődleges kérdés annak eldöntése, hogy a nappaliban lévő tárolóelemeknek mi a fő céljuk. Inkább ruhák és egyéb holmik tárolására szolgáljanak, vagy pedig arra ott van a háló- vagy gardróbszoba, és a nappali bútorzata inkább a könyvek, kiegészítők, fotók és a tévé tárhelye legyen?

A Gemini-Duo webáruházban kategóriákra lebontva találhatunk polcos, akasztós, üveges és kombinált szekrényeket. Ez utóbbiak különösen praktikus választást jelentenek, hiszen nincs olyan tárgy, amit ne tudnánk elrejteni bennük. Külön megvan az akasztós részük, fiókos vagy polcos felületük. Az ajtók igény szerint nyílhatnak kifelé vagy helyszűke miatt lehetnek tolóajtósak a szekrények.

Ha inkább nyitott polcos kivitelt szeretnénk és fontos, hogy tv-állványként is funkcionáljon a nappali bútorunk, akkor érdemes olyan összeállítást választani a webáruházban, amelynél önálló fali szekrényelemek is találhatók.

LED-es világítás a szekrényekben

Egy újabb praktikus fejlesztés, hogy már a szekrényeket is meg lehet világítani. Ilyen eset lehet, ha pl. valaki sokkal korábban indul el vagy később ér haza, mint a párja, és a sötétben nem akar nagy villanyt kapcsolni. Vagy hasznos lehet ilyen funkció egy gyerekszobában is, ha nem akarunk másokat zavarni.

A LED-es fény elérhető a magasfényű fehér szekrénysoroknál is, ahol az elegáns fehér polcokat, oldalfalakat az extra magasfényű ajtók teszik még különlegesebbé. Sokan félnek a fényes bútoroktól mondván, jobban meglátszik rajtuk az ujjlenyomat, de az is igaz, hogy sokkal könnyebben tisztíthatók.